Három év alatt 250 ezer fontot (mintegy 90 millió forintot) csalt ki hiszékeny "ügyfeleitől" egy 13 éves brit internetes szélhámos. A tetteit beismerő fiút egy londoni bíróság figyelmeztette: mivel már betöltötte 16. évét, börtönbüntetésre ítélhetik - írta a Daily Mirror című brit napilap csütörtökön.
A behízelgő modorú, találékony legényke az online üzlet személytelenségét használta ki: nagymenő tőkésnek állítva be magát cégeket alapított az interneten, amelyekkel kitalált dolgokat forgalmazott (például nem-létező plazmatévéket leszállított áron), s mikor a bolt beindult, sofőrös limuzinon furikázott, személyzetet fogadott (akiket rendre nem fizetett ki), a leghíresebb divattervezők kollekcióit hordta, "üzleti utakra" utazott Skóciába és Párizsba, és ládaszám rendelte a pezsgőt.
Csalássorozata során többször lebukott, ám mindannyiszor azzal hencegett: "Nem kaphattok el, mert kiskorú vagyok!" Példaképe a karizmatikus csaló, Frank William Abagnale volt, akinek életéről Steven Spielberg a Kapj el, ha tudsz! című filmet forgatta Leonardo DiCaprióval a főszerepben.
A kamasz édesanyja halála után kimaradt az iskolából, és öröksége egy részét autodidakta szélhámosképzésre fordította: 16 ezer fontért (mintegy 5,8 millió forintért) rendelt bűnügyi könyveket és szorgalmasan tanulmányozta a sikeres csalók módszereit is - ily módon felvértezve látott neki áldozatai megkopasztásának az internet segítségével.
A személyiségi jogai miatt az újságcikkben meg nem nevezett siheder a bíróság előtt 16 rendbeli csalást vallott be, 50 ezer font (mintegy 18 millió forint) értékben. A dél-londoni fiatalkorúak bírósága azonban további 105 bűntettet is a számlájára írt, amelyekkel 135 ezer fontot (közel 49 millió forintot) csalt ki. A rendőrség szerint a végösszeg elérheti a 250 ezer fontot (90 millió forintot).
(MTI)
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?