Letartóztatás internetes szexjátékért

Vágólapra másolva!
Interneten játszható pornóprogramot fabrikált egy kínai kóder. A fizetős szolgáltatás kitalálóját letartóztatták.
Vágólapra másolva!

Számítógépes szexjáték készítéséért tartóztattak le egy programozót Kínában, aki az interneten keresztül elérhető, saját fejlesztésű játékot üzemeltetett. A hatóságok szerint az online játékban illegális, pornográf tartalom volt, és a készítő ebből még hasznot is húzott.

A kínai közbiztonsági minisztérium szóvivője szerint a játéknak több mint 200 ezer regisztrált felhasználója és mintegy 700 fizető játékosa volt. A márciusban indított vállalkozás "Barátnők kunyhója" néven üzemelt, amely a készítőnek mintegy 30 ezer jüan (730 ezer forint) hasznot hozott. Kínában az internetezők száma a múlt év közepére elérte a 123 milliót, mintegy 15 százalékuk 18 év alatti.