Kasszafúróknak segített a Google

Vágólapra másolva!
Két amerikai kasszafúró betörés közben a Google-on keresett információt ahhoz, hogy tudják kinyitni a pénzt tartalmazó széfeket.
Vágólapra másolva!

Az esetről a Gazette.com számolt be, az online lap híradása szerint a betörők kulcsok, PIN kódok és a páncélszekrények nyitókombinációinak birtokában hatoltak be egy Colorado Springsben lévő játékterembe június közepén. A bűnözők vélhetően a cég jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai körül kerültek ki, mivel rögtön egyből a széfekhez mentek, és ismerték az ajtók biztonsági kódjait is.

Az elkövetők nem lehettek túl profik, mivel az épületben működő biztonsági kamerákat nem habbal, hanem a rozsdás alkatrészekhez, nyikorgó ajtópántokhoz használatos WD-40 spray-vel fújták le - igaz, ezt több alkalommal is. Ennek eredményeként azok a teljes bűncselekményt minden további nélkül rögzítették, az olajos folyadékkal az első alkalommal konkrétan megtisztították a kamera poros lencséjét.

Összesen egy óra tizenöt percet töltött el a duó a három játéktermi széf kifosztásával - valószínűleg nem volt tudomásuk arról, hogy a zárak tekerőjét két-három alkalommal is a helyes állásba kell forgatni a nyitáshoz. A problémára végül a szomszédos szobában lévő PC-n kerestek megoldást, ahol egész egyszerűen rákerestek a Google-ban a "hogyan nyissunk ki egy széfet" kifejezés angol megfelelőjére.

Bár a helyi rendőrség nyilatkozatai szerint a betörők bizonyosan nem profi kasszafúrók voltak, a webes keresés végül sikeresnek bizonyult, ugyanis a PC-től visszatérve a betörők könnyedén kinyitották mindhárom széfet. Végül egy laptoppal, egy PlayStationnel és 12 ezer dollárral a zsebükben távoztak a helyszínről.