Mobil fizetőrendszeren dolgozik a Google

Vágólapra másolva!
Akár a zöldségesnél is lehetne mobilról fizetni azzal az sms-alapú rendszerrel, amelynek a szabadalmi kérelmét a Google nyújtotta be Amerikában.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat egy mobilos fizetési rendszer kidolgozásába kezdett, amely a Gpay nevet viseli majd - derül ki a TechCrunch által is közzé tett szabadalmi dokumentumokból. A szolgáltatás segítségével a felhasználók egy egyszerű felhasználói felületen küldhetnek egymásnak pénzt, és a tranzakciót sms-ben rögzítik majd.

A Google által beadott dokumentáció szerint a Gpay bármilyen azonnali vásárláshoz használható lesz majd, a zöldségestől az újság-előfizetésen át az italautomatákig. Hasonló mobil fizetési rendszerek léteznek ugyan, így Magyarországon is lehet például parkolási díjat fizetni a telefonról, ám ezek a rendszerek mind-mind egy adott szolgáltatóhoz kötődnek, a Gpay pedig valószínűleg platformfüggetlen lesz, hasonlóan a Google többi alkalmazásához.

Az elemzők szerint az is lehetséges, hogy a hamarosan megjelenő Google-mobilokon debütál majd az új szolgáltatás, amellyel a cég a hirdetések mellett a mobilos vásárlásokat szeretné fellendíteni. Hasonló fizetési rendszert a webáruházak körében népszerű PayPal is kínál, azonban ennek márciusban elindított mobilos változata mindeddig nem generált jelentős forgalmat.