A szerzői jogokkal védett videoanyagok engedély nélküli publikálását akadályozza meg a YouTube-on beindított, jelenleg béta tesztfázisban működő digitális szűrő. A videomegosztón zajló jogsértések miatt pereskedő filmstúdiók és tévécsatornák a technológia segítségével letilthatják mozgóképes tartalmaik feltöltését az oldalra, igaz, ehhez aktív közreműködésükre is szükség van.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0701/20070129youtube1.jpg)
A szerzői jogok védelmének hiánya miatt a videomegosztó működtetői ellen egymilliárd dolláros - azaz mintegy 177 milliárd forintos - kártérítési eljárást indított a Viacom médiabirodalom, amiért a New York-i központú társaság tulajdonában lévő több ezer videoklipje engedély nélkül volt elérhető az oldalon. "Egyelőre még korai lenne megmondani, hogy a jogsértő tartalmakat eltávolító szűrő miként fogja befolyásolni a hét hónappal ezelőtt indított kártérítési pert" - nyilatkozta Viacom vezető jogi tanácsadója, hozzátéve, hogy örömükre szolgál a Google lépése a jogsértés megszüntetésére.
Kópiák kellenek a védelemhez
A YouTube Video Identification (YouTube videoazonosítás) névre hallgató technológiát mintegy fél év alatt fejlesztette ki a YouTube anyacégével, a Google-lel közösen. A megoldás lehetővé teszi a filmstúdiók, tévécsatornák és más tartalomtulajdonosok számára, hogy előzetesen letiltassák a szerzői jogaikat sértő tartalmak - videoklipek, sportközvetítések, filmek vagy tévéműsorok - feltöltését az oldalra. Mindeddig a jogtulajdonosok csak utólag, egy-egy már feltöltött problémás videó megtalálása esetén reklamálhattak az üzemeltetőknél.
Az új technológia segítségével előzetesen is megakadályozhatják alkotásaik illetéktelen közzétételét, ám ehhez a védeni kívánt tartalmak kópiáit el kell juttassák a YouTube-nak, a feltölteni kívánt videókat ugyanis ezekkel hasonlítja össze. A YouTube közlése szerint a jelenleg tesztfázisban, egyelőre kilenc jogtulajdonos bevonásával működő technológia az előzetes próbák során ígéretesen szerepelt, bár védelmet csak a jövőben feltöltésre kerülő felvételekkel szemben jelent, a már az oldalon lévő anyagokat a filmstúdióknak a régi módon távolíttathatják el.
Nem csak tiltani lehet
Emellett a szűrőrendszer azt is lehetővé teszi a jogtulajdonosok számára, hogy úgy döntsenek: az ismeretlenek által feltöltött filmanyag elérhető marad a YouTube-on - ebben az esetben viszont a videóablak körüli reklámhelyekből befolyó bevételekből részesedést kapnak.
A jogtulajdonos által letiltott anyagot feltölteni próbáló felhasználók a jövőben figyelmeztető üzenetekkel találják majd szembe magukat, melyben arról tájékoztatják őket, hogy az adott film publikálását az adótt stúdió nem engedélyezi. A felhasználók
A YouTube 2005-ös elindulása óta a világ legnépszerűbb videomegosztó oldalává nőtte ki magát, statisztikák szerint percenként átlagosan hatórányi videoanyagot töltenek fel szervereireamelyet a Google tizenegy hónappal ezelőtt 1,76 milliárd dollárért (mintegy 312 milliárd forintért) vásárolt meg.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?