Kemény diónak bizonyult a német rendőrségnek a Skype ingyenes internetes telefonprogram által használt titkosítás, az ezt használó terroristagyanús személyek párbeszédjét ugyanis sehogy sem voltak képesek lehallgatni.
A telefonok lehallgatása körülbelül egyidős magával a találmánnyal, telefonközpontok mélyén elrejtett berendezések évtizedek óta segíti a rendőrség munkáját. A Skype és a hozzá hasonló internetes telefonrendszerek viszont nem a telefonvonalakon, hanem a világhálón keresztük továbbítják a beszélgető felek hangját, így a kiépített lehallgató-infrastruktúra semmit sem ér ellenük.
"Komoly problémát jelent a Skype telefonszoftverben alkalmazott titkosítás" - nyilatkozta szerdán Jörg Ziercke, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal igazgatója egy biztonságtechnikai konferencián. A beszélgetést útközben nem lehet elfogni, mert a kliensprogram digitalizált hangot 256 bit hosszúságú digitális kulccsal titkosítja, és csomagokra bontva a rendszerre bejelentkezett felhasználók gépein keresztül, peer-to-peer technológiával juttatja el a felekhez. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hatóságok a gyanús személyeket csak úgy tudják lehallgatni, ha bejutnak a beszélgetők valamelyikének a számítógépére, az átmenő kommunikációt nem tudják lehallgatni.
Csak a PC-k közötti hívás védett
A beszélgetések titkossága csak akkor őrizhető meg, ha mindkét felhasználó a Skype saját szoftverét használja, nem pedig vonalas, vagy mobilkészüléket hív számítógépéről a neten keresztül. A hagyományos telefonok felé irányuló hívások csak addig védettek, amíg be nem lépnek a telefonhálózatba, onnantól kezdve ugyanis a rendőrök a hagyományos módon lehallgathatják azokat.
A hívó feleket azonosítani lehet
Ugyanakkor a helyzetet árnyalja, hogy a hívások megfigyelhetőek és követhetőek, ha belehallgatni nem is lehet. A csődbe ment Comverse telekommunikációs cég igazgatóját például egy Skype-hívás alapján találták meg és tartóztatták le a hatóságok tavaly nyáron Sri Lankán.
Ziercke azt is közölte, hogy nincsenek tárgyalások a Bűnügyi Hivatal és a Skype között, hiszen bármi hasonló nagyban rontaná a vállalat versenyképességét. Jelenleg 230 terroristagyanús iszlám személy ellen folytat nyomozást a hatóság, az igazgató szerint ezek közül csak 2-3 esetben lenne szükség ilyesfajta lehallgatásra.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?