Szétkapkodták a netes áruházak készleteit

Vágólapra másolva!
Minden idők legjobb karácsonyi szezonját zárta az 1994-ben alapított Amazon.com.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb webáruházában december 10. volt a legerősebb nap. 24 óra alatt 5,4 millió - másodpercenként 62,5 - rendelés futott be, jóval több, mint az eddigi legforgalmasabb napon, 2006. december 11-én, amikor 4 millió terméket rendeltek a vevők. Az amerikai vásárlók idén elsősorban elektronikai cikkeket kerestek. A csúcstartó a Nintendo-féle Wii játékkonzol, amelyből másodpercenként 17 darab kelt el, amíg ki nem fogyott a készlet. Jól mentek a Samsung nagyfelbontású (HD) tévékészülékei, az autónavigációs rendszerek, és kiemelkedően sokan rendeltek Black and Decker elektromos csavarhúzót.

Németországban is rekordot hozott az év vége. Az egyik legnagyobb webáruház, a Weltbild.de forgalma például a novembertől december 24-ig tartó időszakban 40 százalékkal múlta felül a tavalyi karácsonyi szezont. A német vásárlók körében is a Wii volt a legkeresettebb, utána a digitális fényképezőgépek, az mp3-lejátszók és a vékony képernyős számítógép-monitorok következnek.

Az Amazon német üzletében, az Amazon.de portálon december 17-én fordultak meg a legtöbben és több mint 880 ezer rendelést adtak le, azaz tíznél is többet egy másodperc alatt, szemben a tavalyi másodpercenkénti nyolcas csúccsal. Az amerikai online kereskedőház brit üzletében DVD-k - például A Bourne-ultimátum és a Harmadik Shrek - állnak a sikerlista élén. "A hollywoodi filmek karácsonya volt az idei" - mondta Brian McBride, az Amazon.uk.co igazgatója. Az első tízbe alig fért be más kasszasikerek DVD-változatán kívül, míg tavaly könyvek és CD-k adták az élboly többségét.

A brit Amazon-oldalon is december 10-én volt a legnagyobb forgalom (950 ezer rendelés, 11 darab másodpercenként), pedig tavaly még egy héttel korábban adták le a legtöbb megrendelést. "Későbbre tolódott a csúcs napja, ami a vásárlók növekvő bizalmára utal. Bíznak benne, hogy így is időben szállítjuk a kért árut" - mondta Brian McBride a londoni Guardian honlapján megjelent beszámoló szerint.