Netező terroristáktól óvják a kanadai katonákat

Vágólapra másolva!
A kanadai védelmi minisztérium felhívta katonái figyelmét arra, hogy ne használjanak közösségi oldalakat, mert ezzel fokozott terrorveszélynek teszik ki magukat és a családtagjaikat.
Vágólapra másolva!

A CBC birtokába jutott felhívás értelmében a katonákat óva intik attól, hogy egyenruhás képeket töltsenek fel magukról a közösségi oldalakra, vagy bármi módon jelezzék a hadsereggel fennálló kapcsolatukat. A védelmi minisztérium illetékesei szerint ugyanis "az Al-Kaida monitorozza a Facebookot és a hozzá hasonló közösségi oldalakat", és ezzel a katonák későbbi terrorista-támadások veszélyének tehetik ki magukat, családtagjaikat vagy barátaikat.

A kanadai hadvezetés amiatt is aggódik, hogy a katonák fényképeket tesznek közzé az Afganisztánban zajló akciókról. Az egyik tábornok még február közepén nyilatkozott arról, hogy ezek alapján, a frontvonal mögé betekintve felkelők megállapíthatják, milyen sikeresek voltak a támadásaik.

A katonák családjainek egy része már meg is fogadta a minisztérium tanácsait: a Facebookon például le lehet tiltani az ismeretlenek számára a személyes profiloldalhoz való hozzáférést. Az American Military University professzora, Samil Ram viszont úgy véli, a hadsereg figyelmeztetése nem elővigyázatosságból történt, hanem leginkább a cenzúra egyik formája, amivel a sereg hadszíntéren zajló eseményekről szóló beszámolókat szeretné korlátozni.