Az idén harmadik alkalommal megrendezett Web 2.0 Symposium előadói is bebizonyították, hogy már Magyarországon is megvetette lábát, sőt javában virágzik a web 2.0, ráadásul nemcsak a felhasználói, de az üzleti szférában is.

A rendezvény logója
Az idei, egynapos konferencia alapvetően három megközelítésben mutatta be a mai magyar webszférát. Az első részben a felhasználók, majd az üzleti élet, végezetül a marketinges világ nézőpontjából kívánta megvilágítani a web 2.0 lényegét.
Sperla Ervin (Kispad.hu) már megnyitójában leszögezte, hogy a 2.0 kifejezés valójában ma már nem sokat jelent, hiszen az 1.0 már szinte nem is létezik.
Web 2.0 az üzletben és a hétköznapi életben
A magyar vállalatok vezetőivel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a legnagyobb vállalatok mindennapjaiban is jelen vannak már a blogok vagy például a 2.0-s eszközökre épülő intranet (IBM), de ma akár a magyar orvosok is több közösségi oldalon (például dokim.hu, mediq.blog.hu) oszthatják meg tapasztalataikat, kommunikálhatnak a betegekkel.
A szociológusok véleménye szerint jelentős hatással van a web 2.0 mindennapi életünkre, hiszen ma már percek alatt kapcsolatot teremthetünk bárkivel, akár meggondolatlanul is. Fontos, hogy akár tízig is elszámoljunk, mielőtt egy kényes témájú sms-t küldünk, de a közösségi szájtokat is okosan kell használnunk, amikor képeket teszünk közzé, vagy bejelölünk valakit ismerősünknek.
A magyar üzleti élet fontos szereplői elmondták, hogy bár rengeteg olyan projektötlet van, amibe befektetni érdemes lehet, mégis a legnagyobb hiányosság a jó menedzselés. Ráadásul a nagyvállalati piacon nincs igazán olyan nagyszabású vállalkozás ma - mint korábban az iWiW -, amivel kapcsolatban akár akvizíciókra is számíthatunk a közeljövőben.
Máshogy kell eladni
A web 2.0 megjelenésével a marketing is megváltozott. Nemcsak a weboldalakat kell az új felhasználói felületekkel frissíteni (pl. widgetek, RSS), de az eszközök is teljes mértékben megváltoztak. Manapság már mindenkinek van mobiltelefonja (amire sms-eket fogadhatunk), mindenkinek van e-mailcíme, mindenki rengeteg időt tölt a neten (vírusmarketing, vírusvideók), de ugyanakkor a személyre szabottság és a felhasználói igények a legfontosabbak. Ha a tartalomgyártók- és szolgáltatók nem azt nyújtják, amire a felhasználónak szüksége van, bárki könnyen le is tilthatja őket - így pedig kárba veszhet a fejlesztésre szánt idő és pénz.
Az [origo] Techbázis filmes körképe hazai webkettesekről
A web 2.0 és az összes hozománya már Magyarországon is él és virul. Mindennapi vált, hogy ha nem ismerünk valamit, megnézzük a Wikipédián, vagy, hogy blogokban, Twitteren kommunikálunk barátainkkal. Az üzleti világ is ráérzett a lehetőségekre, arra, hogy alkalmazkodniuk kell, és, hogy nem lehet lemaradni.
A rendezvényen adták át a Sanoma által alapított Supernova-díjat is, amely a legjobb hazai webkettes kezdeményezéseket támogatta. Az első helyezett a kreditvadasz.hu, a második a mindenki.hu, a harmadik pedig az uzletihalo.hu lett.
A harmadik Web 2.0 Symposium hivatalos blogján olvashatók a részletek, idézetek, és bárki folytathatja bármelyik téma vitáját, a http://web2symp.blog.hu/ weboldalon.
A rendezvényt az [origo] is támogatta.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?