Kereséshez használhat egész szavakat (például képnéző). Illetve a csillag használatával szórövidítéseket: képnéz*.
A hét szoftverei
Színpompás Google-böngésző és klassz képnagyító.
Heti ingyenjáték
Batman visszatér - az ideg- gyógyintézetbe
Már nem csak e-mailben ömlik a spam
A hagyományos levélszemét mellett egyre szaporodik a spam a Twitteren, és a Facebook továbbra is az adathalászok kedvelt célpontja.
Túl kíváncsi lehet Obama kiberterve
Az amerikai védelmi minisztérium új kibervédelmi terve sértheti a magánszférát, sőt diplomáciai aggodalmakat is fölvethet - jelentette szakértői vélemények alapján vasárnap az MSNBC televízió.
Megbukott a francia kalóztörvény
A francia alkotmánybíróság visszadobta a törvénytervezetet, amely három figyelmeztetés után lehetővé tette volna a letöltők lekapcsolását a netről.
Mégsem elfogult a Pirate Bay bírája?
A Pirate Bay működtetői korábban újratárgyalást kérték az ügyben ítélkező elfogultságára hivatkozva. Az ügyben illetékes kerületi bíróság szerint Tomas Norström bíró elfogulatlanul képes ítélkezni a fájlcserélők perében.
A Web 2.0 lett az egymilliomodik angol szó
Az internetes termékek és szolgáltatások legújabb generációját jelentő Web 2.0 angol kifejezést nyilvánította az angol nyelv egymilliomodik szavává a Global Language Monitor (GLM) kutatóintézet.
Dokumentumfordító a Google-tól
A Google Translator Toolkitben mások tudását is segítségül hívhatjuk ott, ahol sem a gép, sem mi nem vagyunk elég okosak.
Bezár a GeoCities
Tulajdonosa, a Yahoo még idén lállítja az első honlapok tömegének otthont adó ingyenes tárhelyszolgáltatást.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?