Felturbózza a fájlcserét a Verizon

Vágólapra másolva!
A Verizon Communications várhatóan a napokban jelenti be, hogy hálózatán egy speciális fejlesztéssel gyorsabbá teszi a peer-to-peer (P2P) letöltéseket, bár a fájlcserélő szolgáltatásokat gyorsító eljárást csak a legális szolgáltatások használói élvezhetik majd.
Vágólapra másolva!

Az Associated Press beszámolója szerint az amerikai internetszolgáltat a Yale Egyetem és más cégek kutatóinak segítségével egy olyan P4P névre hallgató megoldást dolgozott ki, amelynek segítségével előfizetői gyorsabban tölthetnek le adatokat más, a rendszerhez szintén csatlakozó ISP-knél lévő ismerőseikkel. A hírek szerint a megoldás ráadásul csökkenti a netszolgáltatók sávszélesség-költségeit, amelyek a manapság éppen a fájlcserélő szolgáltatások, vagy a BitTorrent nevű peer-to-peer letöltőtechnológia miatt magasak. Szakértői becslések szerint az ilyen letöltőszolgáltatások képezik a teljes internetforgalom harmadát, mások szerint pedig még ennél is nagyobb részét.

Közeli gépről tölt le

A hírügynökség úgy tudja, hogy a Verizon egy New York-i konferencián publikálja majd kutatásának eredményeit, melyek szerint 60 százalékos átlagos növekedést lehet elérni a fájlcserélő alkalmazások üzemeltetőivel együttműködve. Bár pontos részletek még nem ismertek, az eljárás nagy vonalakban fogalmazva úgy működik, hogy megkeresi a fizikailag közel lévő felhasználókat, és azok gépeiről kezdeményezi a letöltést, nem mondjuk egy japán, vagy ausztrál letöltő masinájáról - ami a nagy távolság miatt jelentős többletköltséget is jelenet a netszolgáltatóknak.

Doug Pasko, a Verizon szakértője szerint statisztikáikból kiderül, a fájlcserélőket használó ügyfeleik esetében mindössze az esetek 6,3 százalékában folyik hálózaton, városon belül az adatforgalom, míg az új megoldással ez az arány 58 százalékra növekedett. Ez azt jelenti, hogy peer-to-peer adatforgalom megfelelő irányításával ráadásul jelentősen csökkenthető a helyi internethálózat terheltsége is. A rendszerhez más ISP-k is csatlakozhatnak, de ehhez a letöltésekkel kapcsolatos információkat meg kell osztaniuk a projektben részt vevő társaságokkal - olvasható a Crave blogon.

Jó technológia, rossz kezekben

A Pando Networks nevű, e technológiát alkalmazó szoftvereket fejlesztő cég elnök-vezérigazgatója a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a Verizon kutatásának eredményei fordulópontot jelentenek majd a peer-to-peer letöltőtechnológiák költségvonzatai miatt panaszkodó ISP-k és a fájlcserélő szolgáltatások viszonyát. Robert Levitan érvelése szerint ebből ugyanis kiderül, hogy a probléma nem magával a P2P-ben, hanem annak megfelelő alkalmazásában rejlik. Elmondása szerint az is elképzelhető, hogy a megoldást már a jövő hónaptól bevezetik majd, ugyanis az NBC amerikai tévécsatorna ekkortól teszi majd ingyenesen letölthetővé műsorait a világhálón a Pando cég szoftveres platformján keresztül - a költségeket reklámbevételekből akarják fedezni.

Ugyanakkor a Crave cikkében arra is utalnak, hogy a P4P csak telefontársaságok esetében működőképes, kábeltévés internet esetében nem. A Verizon azt is közölte, hogy a gyorsító szolgáltatással kimondottan a legális szolgáltatásokat akarják megtámogatni, nem pedig az illegális tartalmakat kínáló társaikat.