A hanglemezkiadók több mint négyszázmillió forintnak megfelelő kártérítést követelnek a svéd torrentszájt üzemeltetőitől anélkül, hogy összeszámolták volna az elszenvedett veszteséget.
A hanglemezkiadók nemzetközi szövetsége, az International Federation of Phonographic Industry (IFPI) hétfőn nyújtott be keresetet a Stockholm megyei bíróságon, amelyben 15 millió svéd koronás (vagyis több mint 410 millió forintos) kártérítést követel a ThePirateBay.org torrentoldal üzemeltetőitől - adta hírül a The Local című svéd híroldal.
A kártérítési pert megelőzően januárban a szövetség azzal vádolta meg Carl Lundströmöt, Fredrik Neijt, Peter Sundét és Gottfrid Svartholm Wargot, hogy bűnrészesek 24 zenei album, 9 mozifilm és 4 számítógépes játék illegális terjesztésében. A szájt üzemeltetői ellen a vád alapját az képezi, hogy a ThePiratebay.org teszi lehetővé a sorozatos szerzői jogsértéseket.
A zenekiadók előzetes vizsgálat lefolytatását is követelik, hogy megállapítsák, pontosan hányszor töltötték le a kérdéses albumokat az oldalról. Emiatt a vádlottak nem is értik, hogy az IFPI milyen alapon összegszerűsítette még a per előtt a követelt kártérítést, és Swartholm Warg szerint eleve magasabb árakkal dobálóznak a keresetben, mint amit a vásárlóknak a megjelölt kiadványokért fizetniük kell.
A fiatalember a The Localnak nyilatkozva kifejtette: szerinte védhetetlen a kártérítési követelés, és az IFPI-nek semmilyen stratégiája nincs velük szemben. Warg ugyanebben az interjúban finoman fordítva is elküldte a fenébe az IFPI-t.
A hatóságok mindeddig tehetetlenek a ThePiratebay-jel szemben, amelyet a liberális svéd törvények mellett az is véd, hogy szerverei a világban szétszórva üzemelnek. Az egyik legnépszerűbb oldal üzemeltetői már-már kultikus figurának számítanak a fájlcserélő-közösségekben, és bár közvetlen hasznot nem húznak a szájtból, időnként adományokat gyűjtenek rajongóiktól.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?