Virtuális városnézés a Microsofttal

2008.04.15. 16:48

A Microsoft az eddigi leglátványosabb funkcióval bővítette webes térképeit: a műholdképek és a légifotók után már térbeli modellek is színesítik a látványt a világ néhány nagyvárosában.

A Google Maps webes térképei és a Google Earth Föld-nézegető szoftver mellett kevésbé ismert a Microsoft hasonló műfajban utazó szolgáltatása, a Live Search Maps. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Redmond kis késéssel szállt be az igen kecsegtető térkép-bizniszbe, no meg annak is, hogy a szolgáltatás - csakúgy, mint a szoftvercég többi online szolgáltatása - az elmúlt időszakban rendszeresen nevet váltott. Ennek végeredményeként azonban egyszer sem lett megjegyezhetőbb az elnevezés: a webes térképnézegetőt a Windos Live Maps, majd a Windows Live Local után jelenleg Live Search Maps néven ismerhetjük.

Sajnálhatjuk, hogy a Microsoft nem kapta össze magát korábban, a szolgáltatásuk ugyanis igen látványos. A Live Mapsen (nevezzük az egyszerűség kedvéért inkább csak így...) ugyanis a "megszokott" autóstérképek és műholdfelvételek mellett jó ideje más látványos extrák is helyet kaptak. A térképet ugyanis a böngészőben nézegethetjük, forgathatjuk térben, és a fejlesztők madártávlati fotókat is elhelyeztek rajtuk a világ számos amerikai, kanadai, brit és francia nagyvárosáról. Most pedig megérkezett a legújabb extra, a 3D-s modellezés.

Ezeket a látványos extra elemeket azonban csak akkor élvezhetjük, ha a böngészőbe telepítjük a Microsoft Virtual Earth modult, amely a plusz rétegek és a 3D-s grafika megjelentetését végzi. (Ezt a szájt automatikusan felajánlja.) A kiegészítés sokáig csak Internet Explorer alatt volt elérhető, a legújabb szolgáltatást azonban már Firefoxban is ki tudtuk próbálni - ezeken kívül viszont más böngésző egyelőre nem élvez teljes támogatást.

Forrás: [origo]
A plugin telepítése után nézelődhetünk

A böngészőablakban megjelenő kis térképen egy kezelőkonzol található, amelynek vízszintes sávján kapcsolgathatjuk, hogy mit szeretnénk rátenni a térképre. A 3D-kapcsoló megnyomására a szoftver emlékeztet rá, hogy még csak béta, töltöget egy kicsit, és a térbeli navigációt magyarázó gyorstipp után betöltődik a térbeli térkép. Ez önmagában még nem egy nagy élmény, mivel a térkép döntögetése során jól látszik, hogy egyszerűen ráfeszítették az egyébként "lapos" térképet a Földgolyó gömbfelületére.

Az ilyen perspektíva mind az atlaszt, mind a műholdképeket (Road vagy Aerial a kapcsolón) gyakran élvezhetetlenné teszi, főleg a rajtuk lévő feliratok miatt. Ezeket a jelöléseket ki is lehet kapcsolni (Labels), ha pedig meghagyjuk őket, a szoftver folyamatosan finomít rajtuk az aktuális nézetnek megfelelően. Itt látszik meg igazán, hogy a térképes alkalmazás még csak beta, vagyis fejlesztés alatt áll: ha megfeledkeztünk erről, miután az üdvözlő felirat kiírta, eszünkbe fog jutni a kimért töltögetés és a bizonytalan érzésű látkép-renderelés során.

Mindenhol jó, de nem itthon a legjobb

Forrás: [origo]
Valahol Kaliforniában... Itt szépek a hegyek

Igazán élvezetes látványt akkor kapunk, ha valami olyan területre navigálunk, ahol látványosak a domborzati viszonyok, és a műholdkép is részletes. Hollywood dombjai fölött, vagy Tibetre nagyítva például lélegzetelállító látványban lehet részünk: a kép ugyani kicsit lassan töltődik és áll össze, de nagyon szép és életszerű lesz. Részletes műholdkép nélkül viszont nincs részletes 3D-s domborzati modell sem, így például a Mecsek vagy a Budai-hegység Beverly Hillshes képest bizony kiábrándító látványt nyújt a böngészőben: míg ott minden kiszögellés a helyén van, addig itt csak a nagyobb hegyeket, völgyeket lehet kivenni.

Míg a Google az autós, gyalogos barangolás perspektíváját mutató Utcaképeket készíttet a nagyvárosokról, addig a Microsoft madártávlatból készített légifelvételeket vetett be, amelyek a "Bird's eye" (madártávlat) gombbal kapcsolhatók be - ha olyan város fölött vagyunk, ahol ez él. A különálló légifotók "peremét" ilyenkor az egérpointer körül megjelenő halvány keret emeli ki, amelyre kattintva a térképablak felveszi a fotó perspektívájához illő pozíciót, vagyis úgy tekinthetünk le a tájra, ahogyan azt a fotográfus látta. A madártávlati képek is nagyíthatók, így az egyes épületek részletei is jól kivehetők rajtuk.

Forrás: [origo]
London: "sima" 3D-ben kicsit torz a London Eye óriáskereke...

Ez a perspektíva sokkal hasznosabb, és látványosabb is, mint a hagyományos műholdkép, vagy akár a Google utcaképei: a fotók perspektívája miatt nincs torzítás, a böngészésük pedig könnyebb és gyorsabb, mint az utcaképeken való lépkedés, és azok forgatása. Gondot csak az okozhat, hogy a légifotókon van, ami takarásban van. Ezt a fejlesztők azzal kompenzálták, hogy az alapos légi felderítés során a magasházas területeket több oldalról is lefotózták. Ha tehát meg szeretnénk nézni London, New York, Las Vegas vagy több mint 170 európai és amerikai nagyváros madártávlati képét akár utazás előtt, vagy akár ahelyett, akkor itt órákig böngészhetjük a részletes, jó minőségű képeket.

Forrás: [origo]
Madártávlatból már hibátlan

A leglátványosabb újítás a városok térbeli modellje. Míg a Google Earthben bárki készíthet térbeli modelleket, vagyis a fejlesztők a felhasználókra bízták a tartalom feltöltését, addig a Live Maps Virtual Earth kiegészítésében "hivatalos" térbeli városképet kapunk - amely garantáltan élethű és pontos. A 3D-s modellek elkészítéséhez a létező épületek fotóit használták fel, így külsőre sem olyan steril, vagy rajzolt külsejük van, mint a Google Earthben. Ha ránézünk a magasból egy nagyváros madártávlatból bedöntött képére, akkor ugyanolyan látványban lehet részünk, mint mondjuk a fölöttük elrepülő gépek utasainak. Érdemes összevetni a madártávlati fotókat a modellekkel: sok helyütt alig látható a különbség. (A lemodellezett városok listája itt található.)

Ennek a funkciónak csak az a hátránya, hogy képes alaposan megizzasztani a számítógépet. Nekünk Manhattan sűrűn beépített középső részének nézegetése közben egy integrált grafikus kártyával ellátott, 3 gigahertzes Pentium 4-es munkaállomáson majdnem lefagyott a böngészőnk, a fejlesztők ugyanis nem voltak restek minden egyes háztömb élethű mását elkészíteni.

A modellek kicsit lassítanak

Forrás: [origo]
New York: légifotó, madártávlat és modellek vegyesen

A Microsoft térképein az öncélú nézelődés mellett persze keresni is lehet: a Businessess menüpont alatt cégeket, szolgálatásokat, a People menüponttal megnézhetjük, hol élnek Kovács vezetéknevűek New Yorkban, a Locations földrajzi helyeket mutat, a Collections pedig a felhasználók által összeállított saját pontokat mutatja. Ilyeneket mi magunk is felvehetünk: leszúrhatunk egy rajzszöget a kívánt helyre, vagy berajzolhatunk útvonalat, kijelölhetünk területet a térképen, amit részletes magyarázószöveggel elmenthetünk.

A pontok személyre szabásához részletes funkciókat kínál a Live Maps, például a "besatírozott" terület színét, vagy az azt övező vonalak vastagságát is változtathatjuk. A térképen van útvonaltervező és útinform-szolgáltatás is (ezt a térképre rakja a program), de Magyarországon ezek sem működnek, a Microsoft adatbázisa nem elég részletes ehhez.

Érződik, hogy béta, de jó

A Live Maps tehát jelenlegi formájában inkább csak jó játék, vagy a nyaralást, üzleti utat elősegítő eszköz lehet a magyarországi felhasználónak - és csak bizakodhatunk benne, hogy folyamatosan bővítik a részletesen lefedett régiók körét. A fejlesztők mindenesetre nagyon hasznos és látványos ötleteket valósítottak meg benne; a mi ízlésünknek a kezelőfelület tűnik valahogy kicsit esetlennek, de talán nem is ergonómiája vagy funkciói, csak a visszafogott grafikai világa miatt. Ez azonban a Hotmail (bocsánat: Live Mail) vagy a Spaces felhasználóinak nem lesz szokatlan, a Microsoft webes termékei mind ilyenek.

Az, hogy a webes térkép működése néhol kicsit kimért vagy esetlen, egy kis megszokás után már nem túl zavaró. Szabadon barangolni és csatangolni rajta nehézkesebb, mint a Google Earthben: inkább az a jó, ha tudjuk, mit szeretnénk megnézni, és visszafogottabban görgetjük a téképet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK