Tartalomszűrővel a pedofilok ellen

Vágólapra másolva!
A Google ugyanazt a technológiát veti be a pedofilok ellen, amelyekkel a jogvédett tartalmakat szűri ki a YouTube-ról.
Vágólapra másolva!

A keresőóriás fejlesztői az NCMEC-vel, egy virginiai gyermekvédelmi szervezettel, illetve szövetségi ügynökségekkel közösen több mint egy éven át dolgoztak a képek automatikus feldolgozását biztosító azonosítórendszer létrehozásán.

A megoldás képes egy előzetesen megadott minta - például egy arckép, egy falon lévő poszter, vagy egy minta egy pólón - előfordulását megvizsgálni az interneten lévő milliónyi képfájlon, így detektálni lehet vele többek közt a gyermekpornós felvételeket is. A technológiát eredetileg abból a célból fejlesztették ki, hogy a Google tulajdonában lévő YouTube videomegosztóra feltöltött, jogsértő tartalmakat lehessen vele azonosítani.

A BBC beszámolója szerint az NCMEC munkatársai a szervezet 2002-es megalapítása óta több mint 13 millió gyerekpornós képet és videofelvételt vizsgáltak meg annak érdekében, hogy segítsenek a hatóságoknak azonosítani az ezeken szereplő gyermekeket. A Google közlése szerint az új megoldás alkalmazásával a korábbinál jóval gyorsabbá válik a vizsgálat. A gyermekvédelmi szervezet elnöke, Ernie Allen a BBC-nek úgy nyilatkozott, a pedofil tartalmakkal kereskedők a legmodernebb technológiákat használják tevékenységükhöz, ezért az ellenük küzdőknek is ezt kell cselekedniük.