Több szabadságot akarnak a céges felhasználók

Vágólapra másolva!
A cseles alkalmazottak nem csupán a munkához használatos programokat futtatják vállalati gépeiken, derült ki egy Szilícium-völgyi cég felméréséből. Az amerikai munkahelyeken történő fájlcseréről és kiszivárgásokról a New York Times Bits blogja cikkezett.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai Palo Alto Networks által végzett felmérés nem kérdőíves vizsgálattal, hanem a cégek hálózati forgalmának megfigyelésével zajlott. A mérések fél évig zajlottak húsz nagy cégnél és állami ügynökségnél, a vizsgálatban több mint 350 ezer ember vett részt. Az eredményeket a múlt héten zajló RSA biztonságtechnikai konferencián ismertette a Nir Zuk, a cég igazgatója.

A legtöbb helyen futottak fájlcserélők

A résztvevő cégek hálózatainak kilencven százalékának futottak fájlcserélő alkalmazások. Ez már azért is meglepő, mert az ilyen szoftvereket a legszigorúbban szokták tiltani a vállalati rendszergazdák, hiszen zabálják a rendelkezésre álló sávszélességet, ráadásul a letöltött jogsértő tartalmak jogi kényelmetlenségeket is eredményezhetnek a vállalatoknak. Az amerikai jogvédő szervezetek pedig nem arról híresek, hogy kis összegű kártérítésekre utaznak. A fájlcserélők jelenlétére magyarázatul szolgálhat a tény, hogy a vizsgálatban résztvevő cégek nyolcvan százalékánál a vállalati tűzfalak megkerülését segítő proxy szervereket használtak, és más programok elrejtésére szolgáló alkalmazások is voltak a PC-ken.

Adatszivárogtatás dokumentummegosztón

Nem ennyire katasztrofális, hogy vizsgált cégek nagy részénél használnak Google szolgáltatásokat az alkalmazottak, de belső adatok nem kívánatos kiszivárogtatására az ilyen esetek is alkalmasak lehetnek. A letöltögetők ellen aktívan fellépő MediaDefender cég teljes levelezése is egy ilyen biztonsági résen keresztül jutott a leleményes hackerek kezére a tavalyi év során. A Google dokumentum megosztója, a Google Docs és asztali keresője, a Google Desktop a vállalatok hatvan százalékánál feltűnt. Jelentős forgalomért felelősek még a videómegosztó oldalak is.

A számok rávilágítanak arra, hogy a felhasználók korántsem követik annyira a szabályokat, mint az a cégek számítástechnikusai elvárnák. Igaz, vannak olyan vélemények is mely szerint az alkalmazottak önállóskodása megállíthatatlan, az ezzel való próbálkozás helyett célszerűbb mederbe terelni a kreatív gondolatokat.

Az InfoWorld cikke öt pontra bontotta, hogyan lehet cégen belül olyan embereket felfedezni és kinevelni, akik képesek a többieknek segíteni problémáik megoldásában. A szakemberek szerint az ilyen alkalmazottak minden cégben jelen vannak, csupán a közös munkára alkalmas körülményeket kell számukra teremteni, és bevonni őket az eszközök kiválasztásáról és továbbfejlesztéséről szóló beszélgetésbe. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek teljes jogkörrel kell rendelkeznie a saját céges gépén, ám a nyilatkozók szerint, a munka gördülékenyebbé tud válni, ha a megfelelő emberek nagyobb jogkört, nagyobb szabadságot kapnak.