Az internetezők nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, és ugyanazt a jelszót használják mindenhol - ráadásul nem is vigyáznak rá eléggé.
Újabb felmérés mutatott rá rossz szokásunkra: nagy veszélynek tesszük ki magunkat, ha mindenhol ugyanazt a jelszót használjuk. A legtöbben úgy vélik, nem eshetnek olyan támadás áldozatául, amely végén aztán az összes internetes felhasználónevük illetéktelen cyberbűnözők tulajdonába kerül. A valóságban azonban az emberek nagyrésze komoly veszélynek teszi ki magát, és csak kevesen használnak kellő védelmet, esetleg ujjlenyomat-olvasót.
Nagy baj van, ha elvész az egyetlen kulcs
Az Accenture által végzett felmérés újfent rámutat a számítógép-felhasználóknak arra a rossz szokására, hogy a legtöbben kitartanak mindössze egy jelszó használata mellett. Mindez természetesen egyenértékű azzal, mintha ugyanazt a kulcsot használnánk az otthoni ajtózárhoz, az autónkhoz és a széfünkhöz is. Ha egyet elhagyunk, bizony komoly gondba kerülhetünk. Ugyanez a helyzet a webes jelszavakkal is; napjainkban pedig csak egyre súlyosbodik a helyzet.
A szinte megállíthatatlan cyberbűnözők óriási pénzeket keresnek azzal, hogy valamilyen módszerrel megszerzik ezeket a jelszavakat, majd eladják őket. Egy felmérés szerint a felhasználók közel fele ugyanazt az egy jelszót használja minden webhelyen. A bermudai vállalat egy másik kutatást is elvégzett. Ebben a felmérésben 800 brit és amerikai vett részt, akik otthon használnak számítógépet, szélessávú internet-eléréssel rendelkeznek, és hetente legalább kétszer intézik ügyeiket interneten keresztül. A véletlenszerűen kiválasztott résztvevők átlag életkora 46 év volt.
Félnek a feledékenységtől
A megkérdezettek 88%-a véli úgy, hogy a személyazonosság eltulajdonítása főként felelőtlenségnek tudható be. Ennek ellenére a legtöbben úgy gondolják, hogy mivel az övéket még nem lopták el, és nem is ismernek olyan embert, akivel ez megesett, ezért nyilván meg sem történhet. Sokan azért is használják ugyanazt a jelszót, mert így nem felejtik el. Mindezt jól mutatja az is, hogy a brit válaszadók 70%-a egyáltalán nem írja le, vagy tartja számon jelszavait; míg az amerikaiak esetében ez csak 49% volt.
A felmérésben résztvevők csupán 7%-a cseréli gyakran jelszavait, vagy használ valamilyen speciális szoftvert, esetleg ujjlenyomat-olvasót saját készülékeihez és felhasználóneveihez. Az Accenture hozzátette, hogy a felmérés természetesen nem a teljes brit és amerikai lakosság szokásait mutatja meg. Ennek ellenére a végeredmény általánosságban mégis jellemző a felhasználók többségére. Fontos tehát odafigyelni jelszavainkra, és az olyan e-mailekre, amelyben - a színlelt - bankunk a számlánkhoz tartozó jelszavunkat kéri, nem válaszolni.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?