Szerzői jogi vitákban egyezség született a hollywoodi filmstúdiók és a legnépszerűbb kínai honlapok között, amelyek vállalták, hogy törölni fogják az illegálisan feltöltött filmeket oldalaikról.
A hét legnépszerűbb kínai internetes oldal - amelyeken naponta milliónyi tévéműsor, film és más szerzői jogi oltalom alá eső alkotás érhető el - az amerikai filmszövetséggel (MPAA) kötött megállapodás értelmében minden illegálisan feltöltött tartalmat törölni fog.
"Kínában 2007-hez képest 20 millióval több, azaz mintegy 230 millió ember használja rendszeresen az internetet, 76,9 százalékuk pedig nézett már a neten valamilyen filmet vagy tévéműsort" - mondta Kao Lu-lin (Gao Lulin) szerzői jogi szakértő. Az MPAA alapító tagjai, a Paramount, a Sony Pictures, a Twentieth Century Fox, a Universal, a Walt Disney és a Warner Bros. a szerzői jogok megsértése miatt közösen lépett fel a www.xunlei.com oldalt üzemeltető Shenzhen Xunlei Networking vállalat ellen, amely a filmstúdiók beleegyezése nélkül a filmek letöltését fájlcserélő szolgáltatásán keresztül tette lehetővé.
A kínai vállalat honlapján a filmek előzetesei mellett azokat az oldalhivatkozásokat is közzétette, ahonnan a felhasználók online nézhetik, vagy ingyen letölthetik a szóbanforgó alkotásokat. Az MPAA alapítói ezért mintegy 7,11 millió jüan (161 millió forint) kártérítést követelnek 32 illegálisan közzétett mozifilm után, olyanokért, mint A Da Vinci kód, a Charlie angyalai, vagy a Pókember 3. A Xunlei honlapján megjelent adatok szerint a kínai vállalat rendelkezik a legnagyobb kínai filmkeresőbázissal, 145 millió felhasználóval a havi letöltések száma 1,73 milliárd - olvasható a vádiratban.
Az MPAA tagjainak 2006 óta 42 alkalommal összesen 135 jogsértés alapján több mint 2 millió jüan (45 millió forint) kártérítést ítéltek meg. A sanghaji bíróságok 1994 óta foglalkoznak szerzői jogi ügyekkel, az esetek száma egyre emelkedik, a több mint nyolcezer peres ügyből közel hatezret az elmúlt öt évben tárgyaltak. Az esetek száma évről-évre mintegy 10 százalékkal emelkedik, 2007-ben a perek 11,3 százalékának külföldi felperesei voltak.
Az illegális DVD-filmek kampányszerű bezúzása és a szerzői jogi perek ellenére a pekingi DVD üzletek kínálatát figyelve szinte semmi sem látszik a hatóságok törekvéseiből. A legfrissebb kasszasikereket 10 jüanért (220 forintért) árulják, az ügyesebb alkuszok akár már 180 forintért is hozzájuthatnak az első ránézésre eredetinek látszó és többnyire kifogástalan képminőségű filmekhez.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.