Megúszták az amerikai telkók a lehallgatásokat

Vágólapra másolva!
Megszavazta az amerikai szenátus szerdán azt a törvénytervezetet, amely mentesíti a felelősségre vonás alól azokat a távközlési vállalatokat, amelyek részt vettek a Bush-kormányzat bírói végzés nélkül folytatott elektronikus lehallgatási programjában a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után.
Vágólapra másolva!

A szenátus 69-28 arányban fogadta el a törvényjavaslatot, amelynek kongresszusi jóváhagyása ezzel befejeződött, és George Bush elnök minden valószínűség szerint hamarosan aláírja azt. A képviselőház júniusban szavazta meg a tervezetet, amely az 1978-ban elfogadott külföldi megfigyelési törvényt (angol rövidítéssel FISA) korszerűsíti. A jogszabály alapján semmissé válhat mintegy 40, több milliárd dolláros kártérítési kereset, amelyet a távközlési vállalatok ellen indítottak jogtalan lehallgatás és a magánszféra megsértése címén.

A kongresszus közel egy éven keresztül vitázott a kormányzat telefonlehallgatási jogosítványainak újraszabályozásáról. Bush az Egyesült Államokat ért terrortámadások után titkos rendeletben adott felhatalmazást a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) az amerikai állampolgárok külföldi telefonbeszélgetéseinek lehallgatására és elektronikus leveleinek ellenőrzésére. A bírói végzés nélküli lehallgatások gyakorlata 2005-ben került napvilágra, és ezt követően a Bush-kormányzat a FISA által létrehozott bíróság hatásköre alá vonta a hagyományos bírói végzés nélkül folytatott lehallgatásokat, ugyanakkor kezdeményezte, hogy az érintett távközlési cégek kapjanak jogi védelmet.

Az új törvény segíti majd hírszerzőinket abban, hogy megtudják, kivel és mit beszélnek a terroristák, valamint védelmet nyújt a megfigyelésekben közreműködő vállalatoknak" - mondta Bush Washingtonban a szenátusi szavazás után, amely a januárban távozó elnök utolsó hónapjainak egyik utolsó nagy győzelmének tekinthető a törvényhozásban.