[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > internet

iPhone Google Szoftverbázis
Címkék:kékfény,Microsoft

Négy év börtönt kapott a spamkirály

Szedlák Ádám|2008. 07. 23., 15:12|Utolsó módosítás:2008. 07. 23., 15:55|

A világ harmadik legnagyobb spammerének tartott Robert Soloway két és fél napos ítélethirdetés után tudta meg, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A kemény ítélettel a bíróság üzenni akart a kiberbűnözőknek.

JÁTSSZ ONLINE!

A 2007 májusában vád alá helyezett Soloway-nek nem ez volt az első bírósági ügye. 2003-ban a Microsoft perelte be, mert olyan hamisított fejlécű levelekkel bombázta az internetezőket, amik az MSN-ről és a Hotmailről származónak tűntek. Később pedig egy internetszolgáltató nyert ellene kártérítési pert. Egyik eset sem késztette arra a férfit, hogy felhagyjon a spamküldéssel, a Microsoft által indított perben hozott ítélet után pedig még a bírságot sem volt hajlandó kifizetni.

Jó kereset, nagy kockázat

A fentiek miatt Kathryn Warma ügyész különösen súlyos, héttől kilenc évig terjedő börtönbüntetés kiszabását kérte Soloway-re. A kérést azzal indokolta, hogy az eddig bíróság elé került spammerek közül a Soloway volt a legrosszhiszeműbb, ő küldte ki a legtöbb kéretlen üzenetet és ő zaklatta a legnagyobb kitartással az internetezőket.

A férfi védőügyvédje szerint azonban néhány tekintetben visszafogottabb volt védence, mint a példaként felhozott egyéb levélszemét-küldők. Soloway nem terjesztett kártékony kódot, levelei nem rongáltak meg számítógépeket, sőt pornográf tartalmakra sem irányította tovább a reklámlevelet óvatlanul megnyitó felhasználókat. Az Egyesült Államok másik nagy spammer perében elítélt Jeremy Jaynes például az AOL internetszolgáltatótól ellopott milliós címlistájával havonta keresett nagyjából hétszázezer dollárt, annyit, amennyit Soloway három év alatt szedett össze a hatóságok szerint.

Még közösségi munkát is végezhet

A bíróság által végül megítélt négy év börtönön után még három év próbaidő és kétszáz órányi közösségi munka vár a spamkirályra. Ez akár enyhe ítéletnek is tekinthető, hiszen a maga korában a világ nyolcadik legnagyobb spammerének számító Jeremy Jaynes kilenc évet kapott.

Viszonylag kevés spammerek ellen hozott ítélettel dicsekedhet eddig az Egyesült Államok. Az ügyben ítélkező bírónő szerint arra van szükség, hogy  az amerikai spamtörvény értelmezéséhez jó irányelvek szülessenek, segítve az kiberbűncselekményeket érintő ügyekben való ítélethozást.

 

További probléma, hogy bár a kéretlen reklámlevelek nyolcvan százaléka Amerikát és Európát célozza, küldőik a legritkább esetben üzemelnek ezekben az országokban. A nonprofit Spamhaus projekt által vezetett a világ legnagyobb spamereit tartalmazó toplistájának tagjai például túlnyomórészt oroszok, ukránok, csupán dísznek van közöttük egy Ausztráliából üzemelő bűnöző. Előkelő helyen szerepel viszont az Egyesült Államok a legtöbb kéretlen levélküldővel rendelkező országok listáján, igaz a második helyen már itt is a nagy, üzleti szervezettségű kiberbűnözői csoportoknak otthont adó Kína és Oroszország követi az USÁ-t.

[origo] címlapon»

Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Így védheti meg gyerekét az interneten Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
    Forrás: Malév virtual Az interneten tovább repül a Malév A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
    Forrás: AFP Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól! A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény? Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Electrolux EOB 53202 X + EHS 60041 P beépíthető elektromos sütő + kerámia főzőlapteleszkópos sütősín, lágy ajtócsukódás, grill, légkeverés, a főzőlap elektronikus vezérléssel, bővíthető felülettel...
144 900 Ft

24 óra hírei

00:20Krugman: A magyar gazdasági helyzet a tágan vett európai válság része
23:53A görög konzervatív párt nem adott garanciát Brüsszelnek
22:52Boszorkányüldözéstől félnek a brit Sun újságírói

Legolvasottabb cikkek

hirdetés

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

Szavazás

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.