Bár az 1984 és az Állatfarm írója 1950-ben meghalt, augusztus kilencedikétől mégis napi frissítésű bloggal jelenik meg az interneten. Orwell 1938 és 1942 között írott naplóját az orwelldiaries.wordpress.com-on lehet majd követni - adta hírül a Daily Telegraph.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0808/20080804georgeorw.jpg)
Orwell az írógépénél
A The Orwell Diaries már most is elérhető, friss tartalmak azonban csak augusztus 9-étől kerülnek majd fel a szájtra, amely új oldalairól akarja bemutatni az ismert írót. Nem csupán a politikáról, a háborúba süllyedő Európáról, a kommunizmusról és a fasizmusról írott gondolatai kerülnek ki az internetre, hanem a magánjellegű feljegyzései is. A blog indulását beharangozó bejegyzés szerint az első naplójegyzeteket olvasók előbb fogják megismerni a környezet, növények, állatok iránt érdeklődő írót, mint a publicistát.
Az Orwell blog a napló kezdetének hetvenedik évfordulójával fog elkezdődni, és minden bejegyzése ugyanaznap kerül publikálásra, mint azt eredetileg lejegyezte az író. Így az igazán türelmes olvasók a következő négy évben napról napra követhetik majd az író életét, marokkói utazását és a spanyol polgárháború utáni hosszas lábadozását. Szeptember elejéig csupán magánjellegű témákról fog szólni a blog, a politikai és közéleti gondolatokra vágyóknak szeptember első vasárnapjáig várniuk kell.
Újfajta irodalom
Orwell nem az első a blogosítandó hírességek listáján. A történelmet kedvelő olvasók 2003 első napjaitól követhetik az egykori brit politikus, Samuel Pepys naplóját. Pepysnek mozgalmas élet jutott, túlélte a pestisjárványt, az 1666-os londoni nagy tűzvészt, és a kezdeti időktől tagja volt a világ első tudományos társaságának, a Royal Society-nek. A jelenleg 1665-ben tartó naplóba beleolvasók a második angol-holland háború első hónapjait megörökítő bejegyzésekkel kezdhetik a történelmi kalandozást.
Népszerűek a nagyapák, rokonok háborús naplói is. Ebből a műfajból már magyar példát is tudunk ajánlani. Répay Jenő tűzvonalban, kórházban és szibériai hadifogságban írott első világháborús naplójegyzeteit a Blogteren olvashatják a magyar netezők.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.