Lassan elfogynak a modemesek

Vágólapra másolva!
Lassan valóban elbúcsúzhatunk a modemmel netezőktől - mint azt pár éve egy internetszolgáltató reklámjában láthattuk. Számuk a néhány évvel ezelőttinek a töredékére csökkent.
Vágólapra másolva!

Míg öt évvel ezelőtt, 355 ezer modemes internetelőfizetést tartottak számon, 2008 nyarára a prüttyögő hangokat már kevesebb, mint harmincezer (28 052) ember hallgatja - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal negyedéves gyorsjelentéséből. Akkoriban a 673 ezer internetelőfizető több mint fele modemezett, vagy használt ISDN-vonalat a világháló eléréséhez, mára arányuk alig haladja meg az egy százalékot.


Ezzel együtt a szélessávot használók száma és aránya jelentősen emelkedett az elmúlt öt esztendő során: 2002 év végén cirka 30-30 ezer olyan előfizetőt tartottak számon, akik DSL vagy kábelnet csatlakozást választottak, ma DSL-t 780 ezren, kábelnetet 662 ezren használnak és több mint félmillió (545 ezer) a vezeték nélküli kapcsolatot igénybevevők száma is.


A KSH szerint 2008 nyarának első hónapjában Magyarországon 2 095 036 internetelőfizetés volt, ennek egy százaléka biztosan keskenysávú, ám hogy mekkora arányt képviselnek a szélessávon netezők, nem tudni, hiszen a vezeték nélküli internet jelenthet 256 kbit/s alatti sebességet is. Mindazonáltal igen valószínű, hogy a hozzáférések 90 százaléka szélessávú.

A statisztika csak az előfizetések darabszámát rögzíti, a hozzáférők számát nem. Ezt azért fontos leszögezni, mert a több mint kétmillió előfizetéssel egész hivatalok, iskolák, nyilvános hozzáférési pontok, és persze családok is nethez jutnak, tehát sokkal több hozzáférésről, mint ahány előfizetésről beszélhetünk.