Vágólapra másolva!
Decembertől a hirdetésekben is szerepelniük kell az internetszolgáltatók vállalta minimális sávszélesség-értékeknek - adta hírül a Nemzeti Hírközlési Hatóság. Ezek az értékek eddig csak a vállalkozási feltételekben mutatkoztak meg - nemritkán elbújtatva.
Vágólapra másolva!

Decembertől az internetszolgáltatóknak nemcsak vállalniuk és mérniük kell a garantált le- és feltöltési sebességet az adott díjcsomag esetében, hanem az értékeket a sávszélességgel együtt nyilvánosságra is kell hozniuk - mondta Dömötörné Ács Katalin, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) főigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: mindezt az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendelet alapján kell megtenniük. A garantált le- és feltöltési sebességet a cégeknek a hirdetésekben is meg kell jeleníteniük. Az NHH a közzétételt és a vállalt értékeket ellenőrzi.

A főigazgató-helyettes elmondta: az előírás a rendelet kihirdetésétől számított kilencvenedik napon lép életbe, tehát a szolgáltatóknak még karácsony előtt, december közepétől meg kell kezdeniük a fogyasztók tájékoztatását arról, hogy ajánlataikban a meghirdetett sávszélességhez mekkora garantált le- és feltöltési sebesség tartozik. Korábban a szolgáltatók a garantált értékeket csak az általános szerződési feltételeikben adták meg, de ott sem feltétlenül egy helyen az elvi maximumot tükröző értékkel.

A szeptember 17-től hatályos kormányrendelet csökkenti a szolgáltatók adatszolgáltatási terheit és előírja azt is, hogy a földfelszíni, műholdas és a kábeles technológián nyújtott digitális televíziós szolgáltatások üzemeltetőinek - hasonlóan az analógokhoz - is vállalniuk kell a szolgáltatás minőségére vonatkozó célértékeket.

A rendelet szerint egy újabb változás, hogy a mobiltelefon-szolgáltatóknak célértéket kell vállalniuk a saját hálózaton belül küldött és fogadott SMS-ekre és MMS-ekre. Ez azt jelenti, hogy az sms-eket 60 másodpercen, az mms-eket 10 percen belüli időtávban kell célbajuttatni (hálózaton belül), s erre garanciát kell vállalniuk a telefontársaságoknak.