Vágólapra másolva!
Könnyen kijátszhatóak a szólásszabadságot korlátozó rendszerek, a hatalom pedig néha több kárt okoz magának a korlátozásokkal, mint amennyi a haszna ezen - magyarázta számos példát felhozó előadásában Ethan Zuckerman, a világ legkülönbözőbb pontjain élő civil újságírók által működtetett Global Voices híroldal képviselője az Internet Hungary konferencián, Tihanyban.
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek Malajziájának egyik, a hivatalos médiából külföldön működtetett honlapokra szorult ellenzéki vezetőjét később államfővé választották, a helyi parlament egyik tagja pedig bloggerként szerzett - később mandátumra váltott - országos ismertséget, Bahreinben akormány azért gátolta meg egy internetes térképprogram elérését, mert azzal könnyűszerrel kideríthető volt: a kevés megművelhető föld nagyján palotakertek, nem pedig ültetvények vannak - sorolta,
"Demokratizáltuk mára az internetet: nem a tudósoké már, hanem mindenkié, akinek van közölnivalója" - jegyezte meg, azt vizionálva, hogy a nemsokára már nem a mobiltelefonokon, hanem online tárolt saját felvételekkel "mindannyian kiadókká válunk".

A kormányzat számára nem kívánatos tartalmakat kiszűrő "Kínai Nagy Tűzfal" példáját említve arról beszélt: mivel a világ legnépesebbállamában nem gátolják a privát témák netes kitárgyalását, így sok ottani fiataltól azt hallani, Kínában zabadabb a világháló-használat, mint például az Egyesült Államokban. Előadása végén Ethan Zuckerman megjegyezte: "a szólásszabadság nem garancia arra, hogy meg is hallgatnak bennünket".