Felidegesítette a yorkiakat a Google

Vágólapra másolva!
A Google elfelejtette közölni York város lakóival, hogy "szerepelnek" majd a cég új szolgáltatásában.
Vágólapra másolva!

Nem elég, hogy a Google a lakosok - és a városi tanács - engedélyének mellőzésével fotózta a város utcáit, ezt olyan vehemenciával végezte, hogy több esetben még a forgalmat is akadályozta. A Google egyik új szolgáltatása volt az indok az invázióra, nevezetesen a Google map 3D, melynek segítségével a felhasználók virtuális sétát tehetnek a városokban. Az angliai York lakóit felháborította a Google pimasz viselkedése, és a fotózást végző autók által okozott káosz. Simon Davis a Privacy International munkatársa szerint, a Google téved, ha azt hiszi, hogy " akárhová mehet, és azt tehet amit csak akar, mindenféle felügyelet nélkül".


A városi tanács feltett szándéka kapcsolatba lépni a Google-val, és elküldeni a céget melegebb éghajlatra, valamint megkérdezni tőle, egészen pontosan mit is művelt a múlt héten a város területén. A válasz értelmében határoz majd a tanács a következő lépésekről. A Google szerint nem történt törvénysértés, hiszen az "kémautók" által lefotózott lakókat a szoftver "kihomályosítja", de ha a város lakói ennyire érzékenyek, a Google hajlandó akár az embereket teljesen kiretusálni a képekről.