Magyarországon is feltűnt a játékosokat kifosztó vírus

Vágólapra másolva!
Már az egyik hazai vírustoplistán is felbukkant egy olyan kártevő, amely az online játékosok bejelentkezési adatainak megszerzésére pályázik.
Vágólapra másolva!

Az ESET biztonsági cég több százezer hazai felhasználó adatain alapuló vírusstatisztikája szerint már itthon is elterjedtek azok a károkozók, melyek az online játékok belépési adatait lopják el a számítógépekről. A megszerzett felhasználóneveket és jelszavakat a bűnözők az interneten értékesítik.

Eddig főleg csak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában terjedtek azok a kártevők, melyek az internetes játékok belépési adatait lopják el a felhasználók számítógépeiről. A hazai játékosok számának szaporodásával együtt azonban a magyar vírustoplista 6. helyén is megjelent a külföldi listákon már veteránnak számító Win32/PSW.OnLineGames kártevőcsalád. A szoftver itthon jelenleg az összes fertőzés nagyjából 2 százalékáért felelős.

A károkozó olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekeznek gépünkre telepíteni. A vírus gyakran olyan úgynevezett rootkit komponenssel is rendelkezik, amelynek segítségével megpróbálja leplezni, eltüntetni állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen.