Az amerikai közösség oldal messze lehagyta riválisait: a regisztrált felhasználók száma szerdán érte el a 150 milliót, és ami ennél fontosabb, többségük aktívan használja is az oldalt.

Mark Zuckerberg, az alapító
Az új rekordot Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója az oldal blogján jelentette be tegnap. A Facebook nagyjából négy hónap alatt növekedett a másfélszeresére, nyár végén ugyanis még "csak" 100 millióan voltak regisztrálva az oldalon. Zuckerberg szerint a felhasználók több mint fele rendszeresen be is jelentkezik az oldalra, amit a Comscore adatai meg is erősítenek.
Ezek szerint a Facebook látogatottságban messze maga mögött hagyta riválisait: míg a rangsorban a második helyen álló MySpace havi 120 millió körüli látogatóval rendelkezik, addig a Facebookon ez a szám 200 millió fölött van, és az elmúlt egy évben elképesztő ütemben, 116 százalékkal emelkedett.
A harmadik helyen álló Hi5 58, az Orkut pedig 46 millió körüli havi látogatószámmal bír. A MySpace lemaradása már csak azért is szembetűnő, mert az egykor legnépszerűbbnek számító közösségi szájt már 2006-ban százmillió regisztrált felhasználóval rendelkezett. Az elemzők szerint a Facebookon nincs megállás, és az öt éves szájt, amelyet eredetileg amerikai egyetemisták közösségi oldalának indítottak, akár idén tavasszal, Zuckerberg 25-ik születésnapja előtt elérheti a 200 milliós felhasználói számot.
Az oldal új felhasználói már rég nem csak az Egyesült Államokból jönnek, hanem a világ minden részéből, "még az Antarktiszról is", fogalmazott az alapító. "Ha a Facebook egy ország lenne, akkor ez lenne a világ nyolcadik legnépesebb országa, Japán, Oroszország és Nigéria előtt." A szájt jelenleg 170 országban, 37 különböző nyelven érhető el, és nemrég készült el a magyar változata is, amelynek fordítását a felhasználók készítettek.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?