Az MSN-es Spaces portált is letiltaná a kínai kormány

Vágólapra másolva!
A Microsoft MSN azonnali üzenetküldő szolgáltatáshoz kapcsolódó közösségi portál is felkerült Kínában a "pornográfiát terjesztő weboldalak" feketelistájára.
Vágólapra másolva!

Az ázsiai országban hétfőn indítottak hadjáratot a közerkölcsöt sértő és a fiatalokra nézve káros webes tartalmak terjesztői ellen. Az országos kampányban a kínai Közbiztonsági Minisztérium mellett további hat hivatal vesz részt. A kifogásolt oldalak között olyan nagy portálok is voltak, mint a Google vagy a Baidu.

A hét elején a feketelistán még 19 szolgáltató szerepelt, a csütörtöki jelentés által erkölcstelennek minősített oldalak száma 14-re csökkent. A hatóságok szerint a Google már törölte az ártalmas hivatkozások többségét, jóllehet még további "tisztogatásra" lesz szükség. A kínai internetes kereső- és hirdetési piac közel kétharmadát uraló Baidut például a hatóságok azért bírálják, mert a keresési eredményekből és blogbejegyzésekből továbbra is csak hellyel-közzel távolítja el a pornográf tartalmakat.

Új szereplő a listán a Microsoft MSN közösségi portálja, a Windows Live Spaces, amelyen a képek és videók jelentős része számít illegálisnak Kínában. A szabálysértők pedig akár súlyos büntetésre is számíthatnak - figyelmeztetett a hét elején Caj Ming-csao (Cai Mingzhao), a kínai államtanács tájékoztatási irodájának helyettes vezetője.

A kínai szárazföld legnagyobb azonnali üzenetküldő szolgáltatását, a QQ-t is üzemeltető Tencent - egy név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint - hamarosan olyan technológiát vezet be, amely képes kiszűrni a vulgáris tartalmakat, illetve embereket is alkalmaznak majd ezek felügyeletére.