Már háromszázmillióan neteznek Kínában

Vágólapra másolva!
Az ázsiai országban egy év alatt majdnem másfélszeresére nőtt az internetezők száma, ami mostanra megközelíti a 300 milliót, és töretlenül terjed a mobilnet is.
Vágólapra másolva!

A világ országai közül Kínában él a legtöbb internetező, és a számul az elmúlt egy évben 41,8 százalékkal növekedett, így már eléri a 298 milliót - adta hírül a BBC az illetékes kínai kormányszerv, a China Internet Network Centre 2008 év végi adatai nyomán. A hivatalos statisztikák szerint a növekedés az elmúlt egy évben vidéken volt a leginkább erőteljes, ott több mint 60 százalékkal több internetezőt regisztráltak, mint tavaly.

A mobilnetezők száma is jelentős ütemben növekedett: 133 százalékkal többen vannak, mint tavaly, összesen 117 millióan. Ezt a lehetőséget elsősorban - több mint 43 százalékban - diákok használják ki, akik főleg hírolvasásra, e-mailezésre, zeneletöltésre használják a készülékeket. A mobilnet ráadásul úgy lett rendkívül népszerű Kínában, hogy az első 3G-szolgáltatások, vagyis a mobil szélessáv még csak most indulhat el. Ettől a szolgáltatók még gyorsabb ütemű növekedést várnak, és a tervek szerint 2011-re lesz az országban mindenhol elérhető 3G-s hálózat.

Az 1,3 milliárdos lakosságú országban jelenleg 22,6 százalékos az internetpenetráció, ami még hatalmas lehetőséget ad a növekedésre. A felmérés szerint a kínai internetezők előszeretettel használják hírforrásként a világhálót: 234 millióan szerzik be innen a napi információkat. A blogolás is népszerű az országban, a kínai webnaplók száma az év végére elérte a 162 milliót.

A kínai hatóságok továbbra is szigorúan ellenőrzik az országban elérhető tartalmakat: számos külföldi híroldalhoz - például a BBC kínai verziójához vagy a CNN.com-hoz - nem lehet hozzáférni, és nem csak a politikai tartalmak, hanem a pornográfia is tabunak számít az országban. A múlthéten pedig 19 nagy szájt került tiltólistára, mivel a kormány szerint erkölcstelen tartalmakat terjesztenek, köztük az MSN Spaces közösségi portálja is. A kormány mindeközben előszeretettel használja a webet saját propagandacéljaira.