Kiszámíthatatlan kód miatt omlott össze a Gmail

Vágólapra másolva!
Magyarázatot adott a Google a Gmail tegnapi leállására: egy adatközpont karbantartása során egy új kód előre láthatatlan viselkedése okozta a szerverek sorozatos túlterhelését. A cég 15 napot jóváír a szolgáltatás fizetős változatát használóknak.
Vágólapra másolva!
A keresőóriás levelezőszolgáltatása kedden néhány órán át a legtöbb felhasználó számára elérhetetlenné vált, aminek okára a Google most adott magyarázatot. A Gmail blog szerint az egyik európai adatközpont karbantartása miatt történt baj, amelybe tegnap reggel kezdtek bele. Ez normális körülmények között nem okozna problémát, mivel ilyenkor egy másik adatközpont veszi át a kiiktatott szerverek szerepét.

A Google szakemberei azonban nem látták előre, hogy egy új kód kiszámíthatatlanul kezd majd viselkedni. A terhelés szerverparkok közötti megfelelő elosztásában az a program okozott zavart, amely azért felelős, hogy az adatok azok tulajdonosának közelében maradjanak - vagyis például egy európai IP-címet ne egy amerikai szerver szolgáljon ki.

Az adatokat "helyben tartó" rutin egyszerűen elkezdte túlterhelni az adatközpontokat, egyiket a másik után, ami a szolgáltatás tartós kieséséhez vezetett. A Gmail blog szerint a Google szakembereinek körülbelül egy órájába telt, mire ismét uralták a helyzetet, de a levelezőszolgáltatás ennél hosszabb ideig, körülbelül 4 órán át volt elérhetetlen a felhasználók számára. A cég szerint a hibát mostanra kijavították, és a jövőben is igyekeznek megakadályozni a hasonló eseteket.

A Google ma azt is bejelentette, hogy a szolgáltatás kieséséért való kártérítésként 15 napot jóváír azoknak, akik a fizetős levelezőt, illetve egyéb, erre épülő szolgáltatásait használják. (Ezeket elsősorban cégeknek, kisvállalkozásoknak szánja a cég.) A vállalat egy kevésbé súlyos rendszerleállás kapcsán már tavaly augusztusban is meghirdetett hasonló jóváírást ügyfeleinek.