Biztonsági jelszótároló szolgáltatás indul áprilisban. Az évi harminc dollárba kerültő webalkalmazás az ügyfél halála esetén ellátja a hozzátartozókat a megboldogult webes jelszavaival, digitális tulajdonaival.
A Legacy Locker ingyenes csomagot is indít, ám ebben csak egy örökösre lehet átruházni összesen három jelszót. A fizetős verzióban végtelen jelszót és több örököst lehet betáplálni, ráadásul hagyatéklevelekből is annyit vihet fel az előrelátó felhasználó, amennyit kedve tartja. A szolgáltatás évi 29,99 dollárjába kerül a felhasználónak, lehet azonban örökre is regisztrálni, ez egyszeri háromszáz dollárba kerül.
A fizetős szolgáltatásban azt is eldöntheti az örökhagyó, hogy mely jelszavait kire hagyja. Így a céges levelezés jelszavát és a barátokkal vezetett közös bloghoz használt kódot nem kell ugyanannak az embernek a kezébe letenni. Az adatokhoz való hozzáféréshez két igazoló nyilatkozata szükséges, akiket a regisztráló maga jelölt ki, továbbá a halotti anyakönyvi kivonatot is be kell mutatni, csak ezek után szolgáltatja ki a cég a jelszavakat.
Furcsa megoldások, valós problémákra
A Legacy Lockerhez némiképp hasonló baráti szolgáltatásra a Coupling brit vígjáték-sorozat talált ki ötletes szlengszót. Két szereplő pornóhaverrá fogadja egymást, akinek az a feladata, hogy a másik halála esetében a hozzátartozók megérkezte előtt eltakarítsa az elhunyt számítógépéről és lakásából a rokonok szemeinek nem szánt filmeket és magazinokat. Az eredeti "porn buddy" szóra több definíció van a netes szlenget gyűjtő Urban Dictionaryn, és élőbeszédben is előfordul.
Kollégánk három éve térképezte fel, hogyan férhetnek hozzá az elhunytak online fiókjaihoz a hozzátartozónk. Akkori körképünk szerint a szolgáltatókhoz nem, vagy csak nagyon ritkán érkeznek be az elhunytak jelszavát kérő levelek. A jelenség azonban később még problémás lehet, hiszen a legtöbb helyen csak a jelszó automatikus nullázására van lehetőség, amit a rendszer a regisztrációhoz használt email címre küld ki, amihez szintén meg kell szerezni a jelszót.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?