Kínai hackerek megfejtették az Apple zeneboltjában felhasználható ajándékutalványokon használt kódot előállító algoritmust. A hackerek jelentősen le is árazták a dalokat, öt-hat dollárért lehet kétszáz dolláros utalványt venni - adta hírül az Outdustry.
A zeneiparral és a távol-keleti piaccal foglalkozó tanácsadó cég bloggere a legnagyobb kínai aukciós oldalon, a Taobao-n talált rá a gyanúsan olcsó ajándékutalványokra.
Az Outdustry szerint a vásárlás végig a Taobao szolgáltatásán belül maradva történik. Az eladóval az aukciós oldal saját chatjén beszélte meg a részleteket, az ár átutalása pedig a legtöbb kínai bankkal együttműködő Alipay rendszeren keresztül történt, amely szintén a Taobao-t üzemeltető cég érdekeltségébe tartozik.
A blogger által megkérdezett árus elárulta, hogy az eladott kódokat hackerektől vásárolta, akik saját kulcsgenerátorukkal állítják elő az utalványokat. Fél éve, a rendszer feltörésekor még 320 jüanba, azaz 46 dollárba, került egy kétszáz dolláros kód, ám mára 18 jüan körülire zuhant az árfolyam. A növekvő érdeklődés miatt a hamis iTunes kódokat árusítók így is egyre jobban keresnek. A vásárlók elsősorban zenére, iPhone szoftverek és filmek beszerzésére használják fel a pénzt.
A Taobao keresője harmincöt oldalon keresztül listázza a találatokat az iTunes Gift Certificate keresőszóra. Az ezerötszáznál is több aukció nem alakított ki egységes árfolyamot, harminc jüan körüli áron ugyanúgy lehet ötven dolláros utalványt venni, mint kétszáz dollár elköltésére feljogosító kódot.
Vannak legális, a szerzői jogokat tisztelő digitális zeneboltok is a kínai piacon - teszi hozzá a blogger - ilyen például a 9Sky, a Top100 és a frissen indult Wawawa, ám ezeknek nem könnyű labdába rúgni a Baidu mp3 keresője mellett.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?