Merész ötletek a magyar webkettőből

Vágólapra másolva!
Közösségi kölcsönportál, ismerkedőoldal tömegközlekedőknek, olvasmánymegosztó és a legjobb közösségi hírkereső: bemutatjuk kedvenceinket az idei StartUP konferencián bemutatkozó magyar fejlesztések közül.
Vágólapra másolva!

Március 17-én második alkalommal került megrendezésre a hazai webes vállalkozások önszerveződő találkozója, a StartUP konferencia. A rendezvény elsősorban underground üzleti konferenciaként definiálja önmagát, amely a kezdeti lépésekben szeretne segítséget nyújtani a feltörekvő hazai cégeknek. A startup kifejezés ugyanis egy új ötlet köré szerveződő induló vállalkozást jelent, és bár a kifejezés önmagában nem csak erre a szektorra utal, leginkább a webes, webkettes közegben emlegetik így az induló cégeket. A webkettő egyik fő erőssége pedig éppen az, hogy a korszerű internetes platformok, a meglévő közösségi hálózatok, vagy egyszerűen csak a webes jelenlét okán a fejlesztők egy-egy ötletet gyorsan meg tudnak ismertetni a nagyközönséggel.

Az ötleten és a programozói munkán túl nem sok minden kell ahhoz, hogy akár több tízezer embert mozgasson meg egy-egy weboldal, ami mögött még nem feltétlenül áll vállalkozás. Hogy pénzt hogyan lehet csinálni mindebből, azt az előadások és panelek keretében megvitatták a rendezvény résztvevői (ez már a nehezebb lépés). A StartUP konferencia számunkra azért volt érdekes, mert itt bemutatásra került néhány érdekes új ötlet a hazai webről, ezekből emelnénk ki kedvenceinket.

Vége a szégyenlős szemezésnek - Veledutaztam.hu

A tömegközlekedés előnye, hogy utazás közben és után remekül lehet ismerkedni - ez a Veledutaztam.hu mottója. Ezt talán már mindannyian tapasztaltuk a való életben is, de ha nem, akkor talán ismerősek lehetnek az ilyen és ehhez hasonló szövegű apróhirdetéseket:

"Keresem azt a szőkés hajú lányt akivel tegnap(Márc.14-én Szombaton) ugyanazon a 2-es metrón utaztam. Te az utolsó kocsi elejében ültél én meg az utolsó előtti kocsi végében ültem.A barátnőddel voltál aki piros kabátot hordott. Én kapucniban voltam és szemeztünk...Ha magadra ismersz, kérlek válaszolj!!!"

A szégyenlős, a buszon-villamoson a másik megszólításig el nem jutó ismerkedni vágyók segítőtársa lehet ez a szájt, amely egy alapos tömegközlekedési adatbázis, és egy társkereső oldal keveréke. A készítők szerint persze annyiban más, hogy itt nem még sosem látott emberekkel ismerkedhetünk meg, hanem olyanokkal, akiket akár nap mint nap látunk a tömegközlekedésen.

Forrás: [origo]
Település, járatszám, hajszín, magasság, életkor...

Ennek megfelelően állították össze a tervezők az oldal funkcionalitását is: megadhatjuk, hogy melyik városban milyen viszonylatokon a hét melyik napján, milyen időszakában közlekedünk, és leírhatjuk a fontosabb külső jegyeinket is (magasság, testalkat, haj és szem színe, korosztály) - aminek alapján azonosíthat minket valaki, aki felfigyelt ránk. A keresés is ezen paraméterek alapján lehetséges.

Nem állítjuk, hogy a társkeresésnek, ismerkedésnek ez a legkönnyebb módja, mivel a bátrabbaknak továbbra is azt javasolnánk, hogy lépjenek oda a kiválasztotthoz, és szólítsák meg, de az ötlet mégis jópofa. A szájtot a konferencián bemutató Szabó-Dudás Pétertől megtudtuk, hogy az oldalt szeretnék német nyelvterületen is bevezetni, és tervezik, hogy GPS-es funkcionalitást is hozzáadnak. A pontos tervekről még nem sokat tudhattunk meg, de így a napi közlekedési útvonalat akár térképre is lehet majd rajzolni, vagy jelezni az útitársak számára hogy melyik járaton tartózkodunk éppen. Az üzemeltetők ötletes nyereményjátékkal igyekeznek tagságot toborozni az oldalra: az új regisztráló között egy BKV-bérletet sorsolnak ki.

Kölcsönadó portál - Noba.hu

A Noba.hu alkotói szintén érdekes, de az előző oldalnál némileg hasznosabb - vagy legalábbis több gyakorlati haszonnal bíró - vállalkozásba kezdek. A Noba ugyanis egy kölcsönkérő portál, ahol nem bankoktól, pénzintézetektől, hanem magánszemélyektől lehet pénzhez jutni - akár ismerősöktől, akár ismeretlenektől.

Az oldal abban könnyíti meg a felhasználó és a kölcsönadók dolgát, hogy automatizálja a folyamatot. Az embernek általában egy bizonyos összegre van szüksége: ezt az oldalon beállíthatja, és akár több forrásból is megszerezheti, a szájt pontosan nyilvántartja, hogy kitől mennyit kapott. Fontos, hogy a felhasználó leírja, pontosan mire kell a pénz, és azt is részletezze, hogyan fogja visszafizetni. Az oldal leginkább a visszafizetés ütemezését és végrehajtását könnyíti meg azzal, hogy csoportos beszedési megbízásokat ad ki. Így az adósnak csak annyi dolga van, hogy hónapról hónapra gondoskodik a megfelelő összegről.

Forrás: [origo]
Minden egy helyen a kalapozástól a visszafizetésig

Az oldalt bemutató Petrovics Péter (aki az iWiW alapításában is részt vett) szerint ezzel a baráti kapcsolatok is könnyebben megóvhatók, mert nem kell a témát folyton szóba hozni egymás között. A pénz jön-megy, az oldal automatikusan teszi dolgát, a kölcsön kérdése pedig nem árnyékolja be az emberi kapcsolatokat. A szájton még csak nulla százalékos kamatra lehet kölcsönadni, mivel magánszemélyek között csak erre van lehetőség, de ha pénzintézetek is beszállnak majd a szolgáltatásba, akkor versenghetnek a kölcsönkérők kegyeiért. A felhasználók ugyanis maguk állíthatják be, hogy maximum mekkora kamatterhet vállalnak.

Az oldal üzemeltetői a kölcsönökből levett jutalék révén jutnak profithoz, kivéve a jótékony célra adott kölcsönöknél, amelyekből nekik sem származik hasznuk. Ennek a megoldásnak Petrovics szerint az az előnye, hogy a jótékony célra biztosított pénz jobban hasznosul, mint egy hagyományos adományozásnál, mivel közvetlenül, száz százalékban eljut a címzetthez.

A közösségi kölcsön, amire a Noba.hu létrejött, első hallásra talán furcsa gondolat, de az alapítók szerint csak régi beidegződéseink miatt hangzik idegenül. Petrovics Péter előadásában is elmondta, hogy a kölcsönzés társadalmi kockázata viszonylag alacsony, és Nyugat-Európában a hazainál kevésbé szigorú szabályozás alá esik a magánszemélyek közötti hitelezés. Magyarországon csak egy "szocialista maradvány", hogy ez túlszabályozott. Természetesen a felhasználók érdekeit a bankoknál is alkalmazott jogszabályi háttér és akár a bírósági végrehajtás lehetősége is védi a portálon.

A kölcsönportál még nem nyílt meg a nagyközönség előtt, Petrovicsék tervei szerint meghívásos rendszerben szaporodhatnak majd a tagok: akinek kölcsönre van szüksége, meghívogathatja azokat, akiktől szeretne kérni. A legtöbb webes startup béta, vagyis tesztidőszakkal indul, de erre a Nobának, lévén pénzügyi szolgáltatás, nem volt lehetősége, ehelyett egy promóciós játékkal toborozták az első tagokat.

Olvasmánymegosztó - Moly.hu

A Facebook közösségi portál felhasználóinak már nem ismeretlen funkció, hogy ajánlhatják egymásnak kedvenc filmjeiket, helyeiket, könyveiket. Az olvasmányélmények megosztására szolgáló Moly.hu is hasonló módon működik: a felhasználók egy adatbázisba vihetik fel egyszerűsített módon - a szerző, a cím, a kiadás megjelölésével - az általuk jelenleg vagy régebben olvasott könyveket, és ezekről az oldalon diskurálhatnak egymással. A műveket értékelni és polcokra rendezni is lehet, a hozzájuk tartozó fülszövegeket, borítóképeket is mind a felhasználók mentik el az oldalon.

A kezdeményezés még csak három hónapos, és alkotói üzleti terv, vagy bármiféle profitérdek nélkül, lelkesedésből állították össze - tudtuk meg Nagy Bencétől a StartUP konferencián. Az alapító, aki egyébként kiadványokat tervez, nekünk megemlítette, hogy az ötlet megszületésében fontos szerepet játszott egy ismerőstől kölcsönkapott ház az egyik külső kerületben, ahová sokat kellett ingázni, volt tehát idő az olvasásra. Innen valahogy már csak egy lépés volt az olvasmányélményeket megosztó oldal kitalálása.

Forrás: [origo]
Könyvmolyok egymás közt

Nagy Bence szerint nem tudnak, és nem is akarnak a hasonló, nemzetközi oldalakkal versengeni, de igyekeznek minél inkább saját karaktert adni az oldalnak: az alapító szerint ők arra helyezik a hangsúlyt, hogy egyszerűen kezelhető maradjon a szájt, de a felhasználók minél többféle módon kapcsolatba léphessenek egymással. A Moly már a Facebookon belül is elérhető, ami egyrészt a felhasználók dolgát könnyíti meg azzal, hogy - ha van accountjuk a közösségi oldalon -, akkor egy kattintással használatba vehetik a szájtot, nem kell külön regisztrálniuk, másrészt az oldal így kifelé is kommunikál.

A Moly teljes funkcionalitása azonban - egyelőre - csak az oldalra bejelentkezve érhető el, de legalábbis a hazai felhasználók körében segítheti ismertsége növekedését, ha jelen van egy olyan platformon is, mint a Facebook. Nagy Bence szerint a lelkesedésből összehozott oldal akár úgy válhat majd számukra pénzforrássá, ha könyvkiadók is beszállnak, és ezen keresztül teszik majd elérhetővé kínálatukat. Az alkotók célja mindenesetre az, és Nagy is leginkább ezt emelte ki a Molyról szóló előadásában, hogy lelkesen kell csinálni, amit csinálnak, és ezáltal is szerethető terméket kell letenni az asztalra.

A konferencia egyik panelbeszélgetésében egyébként szó volt róla, milyen előnyökkel bír a hazai fejlesztők számár a Facebook, az iWiW API, a Netvibes, az Android vagy a különböző widget-platformok használata. Az ilyen terepen a startupok nem csak eszközöket kapnak az ötletek megvalósítására, de egy kész felhasználói réteget is, amelyhez könnyen el tudják juttatni az alkalmazásaikat.

Szántó Gábor, a Webcsatorna egyik fejlesztője azonban felhívta rá a figyelmet: a jelenleg legvonzóbb platform, az iPhone éppenséggel jellemzően fekete ló a programozók számára. Itt ugyanis az Apple bírálja el, hogy mi kerülhet terjesztésre a készülékekre az App Store-on keresztül, és ez a folyamat olyan, mint egy fekete doboz. Nem lehet tudni, mikor, milyen szempontok alapján utasítják majd vissza a szoftvert, vagyis az iPhone-ra szinte lehetetlen üzleti tervet építeni, bármennyire is gazdag ez a terep sikertörténetekben.

A legjobb hazai hírgyűjtő - TurulMeme.com

A TurulMeme nem egy szélsőjobboldali portál, mint azt a neve sejteti, hanem a legjobb hazai hírgyűjtő oldal. Nem tudjuk ugyan, hogy van-e összefüggés, csak sejtjük: a "turulozást", vagyis a sikeres nemzetközi webkettes alkalmazások hazai környzetre való adaptálását Tóth Benedek kezdte el a Twitter üzenetküldőhöz írt, a hazai felhasználókat kiszűrő TurulCsirip megalkotásával.

A TurulMeme pedig a hazai hírmegosztók választékából dolgozik. Az alapja a Google Reader, a Google RSS olvasója, amelyben a felhasználók nem csak olvashatják a legfrissebb híreket, de egy kattintással meg is oszthatják azokat ismerőseikkel. Maga a Reader is lehetővé teszi, hogy a felhasználó kifűzze a webre a megosztásait, innen pedig már csak egy lépés volt az ötlet: összegyűjteni a kimeneteket egy gyűjtőoldalra. Ehhez a felhasználóknak maguknak kell csatlakozniuk az oldalhoz.

Forrás: [origo]
Hírmegosztók gyűjtőoldala

A programozó, Séra László először egy kezdetlegesebb oldalon kezdte gyűjteni a közös hírmegosztásban érdeklődőket, amelyre később rákerült a mai felület, és nem olyan régóta, de logója is van az oldalnak: egy tojás, benne a nemzetközileg elismert RSS-emblémával. Séra szerint sokan kérték, hogy az oldalba más hírforrásokat is be lehessen csatornázni, így a Netvibes hírolvasó és a Delicious.com linkmegosztó is be van már csatornázva oda, vagyis ezzel a legfontosabb hazai vonatkozású forrásokkal rendelkezik. A szájtra bekerülő hírek többféle szempont szerint szűrhetők, listázhatók: a legfrissebb, legnépszerűbb tartalmak mellett le lehet kérni például csak a magyar nyelvű megosztásokat, és láthatók a hozzájuk kapcsolódó címkék, hozzászólások is.

És hogy miért állítjuk, hogy a TurulMeme a legjobb hazai hírgyűjtő oldal? Azok a felhasználók, akik a Google Readert vagy az említett webes eszközöket használják, a legtudatosabb hírfogyasztók, akik aktívan átrostálják a napi RSS-termést - így a Meme megosztásaiban biztosan felbukkannak a legfontosabb, legérdekesebb hírek mind a "hivatalos" forrásokból, mind a blogokból. Ez a bontás így igen jó keresztmetszetét adja annak, hogy mi foglalkoztatja leginkább a hazai netezőket, vagyis - mint ahogy az oldal neve is mutatja -, milyen mémek keringenek a körükben.

Bár az oldal egyre népszerűbb, Séra László a StartUP konferencián elmondta: nem kíván pénzt csinálni belőle, a szájton futó hirdetések is nonprofit szervezeteket hirdetnek. Pedig ha valamiben, akkor ebben az aggregált hírgyűjtőben igazán van fantázia.