Szupergyors játékletöltés egy új szoftverrel

Vágólapra másolva!
Egy brit cég olyan online játékszoftver-terjesztő megoldást dolgozott ki, amelyet használva nem kell hosszú ideig várakozni a programok letöltésére, már akkor indíthatók a szoftverek, ha tíz százalékuk leért a winchesterre - számolt be a BBC.
Vágólapra másolva!

Bár e sorok írásakor az Awomo honlapja épp elég bizonytalanul érhető el, a társaság azt állítja, hogy a világ leggyorsabb játékletöltő szolgáltatását indította el. Ennek lényege abban rejlik, hogy nem kell megvárni a játékszoftverek teljes letöltését, az interneten sugárzott videókhoz hasonlóan már jóval hamarabb, például a szájtról regisztrációt követően ingyenesen letölthető Tomb Raider Legend esetében már nagyjából a teljes játék tíz százalékának letöltése után el lehet indítani azokat, amivel a szükséges várakozás ideje jelentősen lecsökkenthető.

A rendszer ugyanis elsőként a játék alapját képező fájlokat tölti le a vásárló gépére, míg a sokadik pályát, vagy a sokadik szinten megjelenő karakterek adatait későbbre hagyja. Ezzel az ötlettel egy tipikusnak mondható 7,2 gigabájtos játékot már 652 megabájt letöltését követően el lehet kezdeni játszani, mely alatt a letöltés természetesen automatikusan folytatódik. Az Awomo vezetője, Roger Walkden a BBC-nek úgy nyilatkozott, online játékdisztribúciós rendszerük olyan jól használható lesz, mint a zenék vásárlására az Apple iTunes zeneboltja. Ugyanakkor azt az üzemeltetők is elismerik, hogy nem minden játékprogramot lehet a fenti módon elérhetővé tenni a felhasználók számára az Awomón keresztül.

A brit közszolgálati médium megjegyzése szerint egyébként míg a digitális zeneértékesítés már viszonylag jól kialakultnak mondható, addig a játékok vagy filmek interneten keresztüli továbbítása még csak az eladások csekély részét teszi ki. Pedig John Houlihan, a Computer and Videogames című játékos szájt vezetője a BBC-nek úgy nyilatkozott, bizonyosan a letölthető szoftverekben van a játékipar jövője. Bár a játékok akár sok gigabájtra is rúgható mérete egyelőre még korlátját képezi az online értékesítésnek, a gyors optikai kábeles kapcsolatok elterjedésével ez a probléma is megoldódik majd.

Az online játékvásárlás terén egyébként jelenleg a Valve cég által kifejlesztett, 2003-ban indított Steam a piacvezető: a kliensprogramon keresztül elérhető szolgáltatás használatában - ahogy riválisai esetében is - meg kell várni, míg egy teljes játék letöltődik. A Steamen jelenleg közel hatszáz féle játékot lehet megvásárolni, és mintegy 20 millió regisztrált felhasználója van.