Az egyes történelmi korszakok részletes oktatása helyett inkább gépírást, a blogolást, a Wikipédia, és a Twitter használatát kellene tanítani a diákoknak - véli a brit általános iskolai alaptanterv felülvizsgálatát végző szakember.
Twitter: száznegyven karakterben a világHárom év alatt milliókat hódított meg a webes üzengetés.
Az angol történelem egész szakaszait, például a második világháborút, vagy a viktoriánus kort kihagyhatnák a tantervükből a brit általános iskolák, hogy ezek helyett az internetes és számítógépes képességek fejlesztésével foglalkozzanak - áll a Sir Jim Rose által felvázolt tervezetben. A brit általános iskolai alaptanterv (amely ott a magyar óvodás és alsó tagozatosnak megfelelő korosztályt, a 4-11 éves diákokat érinti) vizsgálatára az oktatásügyi miniszter kérte fel a szakembert, és a tervezet egyelőre nem nyilvános: abba csak a Guardian napilap munkatársai nyertek betekintést.
Nyelvtan és helyesírás-ellenőrző
A korábban a brit iskolák szakmai felügyeletét ellátó hivatalt, az Ofstedet vezető Rose úgy véli, a hagyományos írásoktatás mellett már az általános iskolásokat meg kell tanítani a folyékony gépírásra, és a helyesírás mellett a helyesírás-ellenőrző szoftverek használatával is meg kell ismertetni őket. A diákokat emellett a szakember a Wikipédia, a Twitter, a blogok és podcastok használatára is oktatná, amelyek korunk hasznos kommunikációs eszközei és információforrásai.
Az oktatásügyi szakember tervezete leginkább azért keltette fel a Guardian újságíróinak figyelmét, mert Rose azt javasolja, egyes történelmi korszakok oktatását az iskolák ki is hagyhatják a tantervből, hogy legyen idő az újonnan bevezetett tananyagra. Rose összességében mindazt az informatikai, technológiai tudást átadná a diákoknak már alsó tagozatban, amelyet eddig csak a középiskolások tanultak.
Több rugalmasságra van szüksége tanároknak
"A technológiai fejlődés olyan ütemben változtatja meg világunkat, ami elképzelhetetlen volt húsz évvel ezelőtt, amikor a jelenlegi alaptanterv megszületett" - nyilatkozta korábban terveivel kapcsolatban Rose a BBC szerint. A szakember elképzelései szerint a hagyományos tizennégy tantárgy helyett hat általános ismereti kört kellene bevezetni az iskolákban, amelyek szélesebb kört fednének le. A diákok így például a helytörténeti ismeretekkel együtt tanulhatnának földrajzot és történelmet is, a tanárok pedig a kevesebb tárgyi követelmény miatt rugalmasabb oszthatnák be, hogy mikor mire koncentráljanak.
A brit oktatásügyi miniszter, Jim Knight felhívta a figyelmet arra: Rose tervezete még el sem készült, és a történelemoktatás tananyagból való kidobásával kapcsolatos aggodalom alaptalan. "A lényeg az: szakemberekkel együttműködésben dolgozunk rajta, hogy a brit tanárok észrevételeivel összhangban felszabadítsuk a tantervet, de a történelem tanítása mindig is alapvető része volt, és az is lesz az oktatásnak ebben az országban" - nyilatkozta a politikus a BBC szerint. A Sir Jim Rose által készített javaslatot áprilisban vitatja majd meg a brit oktatási tárca.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?