Vágólapra másolva!
Olcsón is lehet már venni az internet névjegykártyáinak szánt .tel domainekből. A vásár első napján 250 ezer igénylést adtak be mintegy 70 ezer címre. Még a MySpace-en keresztül is regisztrálhatnak majd saját webcímet az érdeklődők - adta hírül a Bits.
Vágólapra másolva!

Az eddig 300 dollárért megvásárolható új domainek ára harmincadjára esett vissza a .tel bevezetésének harmadik fázisában. Az első címeket decemberben regisztrálhatták a bejegyzett védjegyeiket féltő cégek, ekkor még évi négyszáz dolláros összegbe került egy webcím. A magánszemélyek számára februárban nyílt meg a lehetőség, ekkor egy .tel domain ára már csak évi 300 dollár volt. A március 24-gyel elkezdődött harmadik szakaszban akár tíz dollárért is hozzá lehet jutni a virtuális névjegykártyához.

A New York Times Bits blogja szerint már több mint tízezer nevet vásároltak meg az első két fázisban. Saját .tel domainnel rendelkezik már a New York Yankees csapata, a Nestlé, de van - egyelőre nem túl információgazdag - névjegye a Bonónak, a U2 énekesének is. A bevezető kampány a MySpace-n folytatódik, a közösségi oldal a héten teszi lehetővé felhasználóinak, hogy a nevükhöz vagy becenevükhöz tartozó domaint megvásárolják.

A regisztrációt intéző Telnic oldala szerint a .tel címet vásárlók ötféle tartalmat rakhatnak majd új oldalukra. A virtuális névjegykártya kontakt információt, a cég lapjaira, blogjaira mutató linkeket, navigációs és térképes infókat valamint a tulajdonoshoz köthető kulcsszavakat, ismertető szöveget tartalmazhat. Minden mást továbbra is kénytelenek lesznek a vállalati oldalakon tárolni. A magánszemélyek Facebook profiloldalt, Xbox gamer oldalt, Flickr galériát vagy éppen a bloguknak a címét linkelhetik be a .tel-es oldalra.

Készülnek, ám egyelőre még béta verzióban sem érhetőek el - azok az okostelefonra szánt alkalmazások is, amelyek automatikusan frissítik a készülékben tárolt adatokat az ismerősök webcíméről.