A részleghez tavaly 275 284 panasz érkezett, szemben az előző évi 206 884-gyel. A csalások 265 millió dollár (61,56 milliárd forint) veszteséget okoztak az áldozatoknak. Az áldozatok átlagos vesztesége 2008-ban fejenként 931 dollár (216 ezer forint) volt. A leghétköznapibb panaszbejelentések bankkártyával elkövetett csalásokról, illetve arról számoltak be, hogy az internetes aukción megrendelt javak nem érkeztek meg a megrendelőhöz. Az IC3 arra figyelmeztet, hogy az interneten elkövetett csalások száma idén tovább fog emelkedni, a globális gazdasági visszaesés miatt.
Csak márciusban közel 50 százalékkal emelkedett az esetek száma - közölte John Kane, a jelentés szerzője. Az IC3-hoz érkezett panaszbejelentések 66 százaléka 2008-ban az Egyesült Államokból eredő bűnesetekről számolt be, 11 százalék Nagy-Britanniából indult ki, 7,5 százalék Nigériából, 3 százalék Kanadából és 1,6 százalék Kínából. Az Egyesült Államokon belül a csalások elkövetésében Kalifornia, New York és Florida államok vezetnek - olvasható a hétfőn közzétett jelentésben.
Shawn Henry, az FBI informatikai részlegének igazgató-helyettese hangoztatta, minél több pénzügyi információ kerül fel az internetre, annál jobban virágzik a számítógépes csalás. "A bűnüldöző szerveknek, az üzleti szolgáltatásoknak, az otthon számítógépet használóknak folyamatosan ébernek kell lennünk, hogy tudatában legyenek a csalók módszereinek, és alapos biztonsági eljárásokat kell alkalmazniuk" - tette hozzá. John Kane szerint a panaszok az elkövetett bűnesetek számának csak egy kis részét jelentik. "Saját kutatásaink arra utalnak, hogy a csalásoknak mindössze 15 százalékát jelentik be a bűnüldöző szerveknek" - mondta.
A statisztikák arra is rámutatnak, hogy a férfiak több pénzt veszítenek az internetes csalásokon, mint a nők. A nők által elvesztett minden egyes dollárra (232 forint) a férfiak által elvesztett 1,69 dollár (8392 forint) jut. A kutatók szerint ez a különbség a férfiak és a nők eltérő internetes költekezési szokásainak tudható be.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?