Az amerikaiak tesztelik a harctéri internetet

Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg sikerrel tesztelte azt a széles sávú technológiát, amely a katonák számára a harctéren az internethez hasonló szolgáltatásokat nyújt.
Vágólapra másolva!

A Warfighter Information Network - Tactical (WIN-T) elnevezésű technológiát mintegy tízmilliárd dolláros költségvetéssel fejlesztették ki, komplex tesztelése pedig március 30-án zajlott le - számolt be a TechRadar. A megoldás kifejlesztői szerint a WIN-T lehallgatás ellen védett, nagy sebességű mobil adatátvitelt képes biztosítani a harctéren, alkalmazásával a frontvonalon tartózkodók hozzáférhetnek például kémműholdal vagy robotrepülők felvételeihez, vagy a taktikai irányítóközpontok információihoz.

Forrás: [origo]

Ezen kívül a technológia lehetővé teszi a Skype-hoz hasonó internetalapú hanghívások lebonyolítását, a katonáknál névő mobil számítógépek számára pedig az információk korábbinál jóval szélesebb körét teszi hozzáférhetővé. Ha a technológia minden tekintetben elfogadást nyer, már 2010 végén bevethetővé válik éles harcokban is.