Internetes generációváltás miatt dübörög a Twitter

Vágólapra másolva!
A népszerű mikroblog-szolgáltatás hihetetlen növekedést produkált az elmúlt hónapokban. Februárban 10 millió látogató érkezett az oldalra, ezzel 700 százalékos növekedést mutatott az elmúlt év hasonló időszakából származó adatokhoz képest. A internetes közösségi élet szinte minden területén megkerülhetetlenné vált szolgáltató rendkívüli növekedésére a comScore kutatása adhat magyarázatot.
Vágólapra másolva!

A comScore - adatai elemzése közben - érdekes blogbejegyzésre bukkant: Alexei Oerskovic, a Reuters munkatársa magyarázatot adhat a növekedés mozgatórugóira. Oerskovic a felhasználók demográfiai adataiban látja a megoldást: a Twitter és hozzá hasonlóan a Facebook felhasználótáborában is meglepően nagy halmazt képviselnek a 25-54 évesek. Az internet eddig ismert történetében hozzászokhattunk, hogy az új technológiákat, szolgáltatásokat leghamarabb a fiatalabb generációk adaptálták, ám mára felnőtt az a generáció, amely a kezdetektől használja, ismeri a világhálót.
Így történt ez a Facebook esetében is, hiszen indulásakor a szolgáltatás jellegéből adódóan kifejezetten a fiatalok használták, az idősebb generációk tömegei akkor jelentek meg az oldalon, amikor az már egyébként is felkapott, népszerű webes szolgáltatássá vált.

A közösségi oldalak történetében a Twitter az első eset, amikor a 25+ generáció már az indulásnál jelen van, sőt nagyobb felhasználóbázist képvisel, mint a fiatalabbak. Andrew Lipsman - a comScore munkatársa - szerint egyértelműen elmúlt az a korszak, amikor a Twitterhez hasonló webes alkalmazások gyors megértése, a bennük rejlő lehetőségek felismerése a fiatalabb korosztályhoz kötődött. Valószínüleg hozzá kell szoknunk, hogy az újdonságok elfogadásáról, felhasználásáról az eddig megszokottól szélesebb, valamivel tapasztaltabb, kevésbé homogén tömeg fog dönteni.