Vágólapra másolva!
Kedden kerül az Európai Parlament elé az az előterjesztés, amely a jelenleg alkalmazott, tagállomonként eltérő szerzői jogdíjak helyett egységes rendszert vezetne be, így könnyítve meg filmek, zenék vagy szoftverek online kereskedelmét - számolt be a New York Times.
Vágólapra másolva!

Viviane Reding, az Unió telekommunikációs és médiaügyi biztosa, és Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos előterjesztése lehetővé tenné, hogy a vásárlók a 27 tagállam bármelyikéből azonos feltételek mellett vásárolhassanak az interneten szerzői jogok által védett termékeket. Jelenleg a kereskedők legtöbbje médiakínálatát minden országban más feltételek és árak mellett hozza forgalomba, köszönhetően annak, hogy a szerzőijog-védelemről szóló törvények országról országra változnak. Ez megakadályozza az európai fogyasztókat abban, hogy tetszőleges platformon, legálisan hozzáférhessenek bármilyen számukra érdekes tartalomhoz. A jelenlegi szétszabdalt jogvédelem miatt változnak például az online zeneboltok árai országról országra, sokszor pedig az eltérő szabályok képeznek gátat egyes szolgáltatások elérhetőségeinek is - például a BBC online adását is ezért nem tekinthetik meg a magyar netezők.

A törvény elfogadását valószínüleg örömmel fogadnák a vásárlók, hiszen növekvő versenyhez, nagyobb és könnyen elérhető kínálathoz, valamint valószínüleg alacsonyabb árakhoz vezetne. Az e-kereskedőket képviselő Electronic Retailing Association Europe szervezet elnöke Marcel Avargues úgy nyilatkozott, az iparági szövetség tagjai is örömmel fogadnák a változást, hiszen online kinálatuk a jelenleginél jóval szélesebb vásárlóréteget érne el az egységes szabályozásnak köszönhetően.