Nem tisztázott, hogy mi az adatkezelés jogalapja a Google Street View és más, hasonló szolgáltatás esetében, így a magyar adatvédelmi biztos sem tud egyelőre mit kezdeni a keresőcég webes térképén elérhető panorámafotókkal, az Európai Unió folyamatban lévő vizsgálatának eredményeinek figyelembevételével alakítja majd ki saját álláspontját.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0706/20070601googlestr.jpg)
Az ügy aktualitását az adja, hogy a hét elején Budapest utcáin is megindultak a Google kamerás autói, amelyek azokat a panorámaképeket rögzítik, amelyeken keresztül a Google Térkép és Föld szolgáltatatásainak felhasználói virtuálisan bejárhatják az adott útvonalat. A szolgáltatás üzemeltetői elhomályosítják ugyan a járókelők arcát és a járművek rendszámait, de mivel a feladatot automatika végzi, előfordulhat, hogy véletlenségből mégis beazonosítható módon rajta marad valaki a panorámafelvételen, bár a felhasználók a hasonló problémákat utólag is jelezhetik a cégnek, amely ilyen esetben eltávolítja a kérdéses képrészleteket.
Az unió már vizsgálódik
Jóri András adatvédelmi biztos csütörtökön kiadott közleményében hangsúlyozza, hogy sem a fényképezés, sem az azt követő közzététel során nem hagyhatók figyelmen kívül a magánszféra védelme és az adatvédelem szempontjai. Jóri tagja az Európai Unió 29-es Adatvédelmi Munkacsoportjának, amely jelenleg is vizsgálatot folytat a Google felhasználói körében egyébként népszerű Street View (utcanézet) szolgáltatásával kapcsolatban. A biztos figyelemmel kíséri a szolgáltatással összefüggő adatkezeléseket, így például azt, hogy tájékoztatja-e a cég előzetesen az érintetteket a fényképezésről, adataik rögzítéséről, továbbá, hogy az arcokat, a rendszámtáblákat kitakaró szoftvert már az adatrögzítéskor automatikusan vagy csak azt követően alkalmazzák-e.
Később várható vélemény
Jóri szerint ugyanis az elhomályosítással anonimizált képek semmilyen technológiai eljárással nem szabad, hogy visszaalakíthatók legyenek eredeti formájukra. Az adatvédelmi biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes objektumok fényképezése nemzetbiztonsági érdekeket sérthet. A Google magyarországi Street View szolgáltatásával kapcsolatos adatkezelés jogalapjára, az érintettek tájékoztatására, jogaik érvényesíthetőségére, az adatok biztonságos kezelésére vonatkozó biztosi álláspontot azonban Jóri András az uniós vizsgálat eredményét is figyelembe véve fogja kialakítani. Mint arról nemrég hírt adtunk, a brit adatvédelmi biztos nemrég elutasította a Street View szolgáltatás felfüggesztését lakossági panaszok miatt, mondván, az aránytalanul nagyobb hátránnyal járna, mint amelyet a személyiségi jogok sérülésének lehetősége jelent.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?