A tavaly augusztusban megkezdett felkészülési időszak sikeres lezártával a mai naptól az Externet ügyfelei díjmentesen rendelhetnek IPv6-os fix IP tartományt - derül ki a cég sajtóközleményéből.
"2012-re elfogyhatnak a netcímek"Vint Cerf, az "Internet Atyja" az IPv6-ról és a kezdetekről
A szakemberek szerint két éven belül elfogyhatnak a hagyományos (IPv4-es) netcímek, az új szabvány pedig már nem csak számítógépek és informatikai hálózati eszközök, hanem az otthoni digitális berendezések növekvő száma miatt is szükség van.
"Nem egy darab fix IP-címet, hanem teljes fix IP tartományt tudunk ingyenesen biztosítani előfizetőinknek, így többé már nem utópia az elképzelés, hogy minden háztartási eszköz (riasztó, biztonsági kamera, fűtés, világítás, wifi mobil eszközök, szórakoztató-elektronikai berendezések, de akár a hűtőgép vagy a kenyérpirító is) egyedi internetes hálózati azonosítót kapjon, és a világhálón kommunikálhassanak egymással, vagy éppen a több száz kilométerre lévő szerverekkel" - mondta el Várkonyi Ádám, az Externet marketing igazgatója. A cég által nyújtott IPv6-os címtartomány gyakorlatilag kimeríthetetlen számú, 2^72 darab fix IP-címet jelent, így nem kell attól tartani, hogy valaha is elfogynak az új szabványú címek, míg IPv4 címből mindössze 2^32 darab létezik összesen.
Mi az az IPv6?
Minden internetre kapcsolt eszköznek (például számítógép, router, és így tovább) van IP-címe, ez egy egyedi azonosító, amelyet az interneten kommunikáló számítógépek egymás azonosítására használnak. Az IP-cím az interneten olyan, mint a telefonos hálózatokban a telefonszám. A jelenleg az interneten elterjedt, úgynevezett IPv4 szabvány közelítőleg 4 milliárd ilyen egyedi azonosító kiosztását teszi lehetővé. Tekintettel azonban arra, hogy a világháló rohamos ütemben bővül, 2 éven belül elfogynak a világban kiosztható IP-címek. Ennek a problémának a megoldására dolgozták ki az új IPv6-os szabványt, amely szinte kimeríthetetlen számú IP-cím kezelésére képes. Az IPv6 szabvány bevezetése hasonló ahhoz, ahogy a telefonszámok hosszát megnövelték a 20. században, az egyre növekvő telefonigények miatt.
A www.externet.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők az IP-címek fogyását, a nap 24 órájában megtekinthető a felhasználtság aktuális állapota. A számláló jelenlegi állása szerint 770 nap múlva végleg elfogynak az IPv4 hálózat címek. Az IPv4 szabványú IP-címek "elfogyása" nem hazánkban lesz először érezhető, hanem feltehetőleg az USA-ban és Kínában, ahol vészesen csökken a kiosztható IP-címek száma. Amennyiben ez bekövetkezik, és egy amerikai weboldal már csak IPv6-os címet kap, akkor könnyen előfordulhat (amennyiben a szolgáltatónk még nem kezeli az IPv6-ot), hogy egy hazai internetező a böngésző címsorába begépelve a weboldal címét, nem tudja megtekinteni az adott oldalt
Az IPv6 amellett, hogy a jelenlegi dinamikus IP-cím kiosztás helyett minden végfelhasználó fix IP-címet kaphat, a biztonság terén is újításokat hoz az IPv4-hez képest. Az IPv6 128 bites címtartománya több ezermilliárd eszköz számára biztosíthat IP-címet, így gyakorlatilag kimeríthetetlen a kapacitása. Az új IPv6 címzésnek szerves része az úgynevezett IPsec biztonsági protokoll is, amely hálózati szinten lehetőséget nyújt arra, hogy a kommunikációban résztvevők hitelesen azonosítsák egymást, és titkosítsák az egymás közt zajló adatforgalmat.
|
Mi az a fix IP cím? |
|
Az IPv4 címek szűkössége miatt a szolgáltatók jelenleg az előfizetők többségének ún. dinamikus IP-címet osztanak az internetre csatlakozáskor. Ezt úgy lehet elképzelni, mintha a mobilszolgáltatónk a telefonunk minden egyes bekapcsolásánál új telefonszámot adna nekünk, így barátaink sosem tudnák, hogy milyen számon hívjanak bennünket. Mivel minden egyes hálózati csatlakozásnál más cím kerül kiosztása, így az otthoni internetre csatlakozó számítógép távolról nem, vagy csak körülményesen érhető el. Az otthoni ADSL routerek ún. címfordításos technológiával lehetővé teszik több eszköz internetes csatlakozását is egy internet hozzáféréshez, azonban ezek az eszközök szintén nem érhetők el közvetlenül az internetről. Ezek a korlátok az IPv6 bevezetésével teljesen megszűnnek. |
Az IPv6 nem csak a felhasználható IP-címek számának növekedésében, de technológiailag is fejlettebb a 4-es verziónál, így beépített multicast támogatással is rendelkezik. A multicast olyan összeköttetési mód a hálózaton, amely nem két gép, hanem tetszőleges számú gépből álló csoport tagjai között teremt kapcsolatot.
A protokollnak szintén része az úgynevezett QoS (quality of service), amely lehetővé teszi, hogy a hálózatokon a magas prioritású csomagok előnyben részesíthetők legyenek alacsonyabb besorolású társaikkal szemben, és konkurencia-helyzetben előbbiek továbbítása utóbbiak feltartóztatásával, garantált sebességen biztosítható. Ezzel a valós idejű, egyenletes adattovábbítást igénylő alkalmazások (például IPTV, IP telefon) átvitelében is minőségi javulás lesz érezhető.
Nincs vége az IPv4-nek sem
Az IPv6-ot a modern operációs rendszerek (Vista, OSX, Linux disztribúciók) alapból képesek kezelni, így nem szükséges semmilyen beállítás megváltoztatása vagy segédprogram telepítése.
Az IPv6 bevezetése nem azt jelenti, hogy a teljes infrastruktúráját IPv6-ra váltja az Externet, hanem azt, hogy a jelenlegi IPv4 szolgáltatásaival párhuzamosan már IPv6-on keresztül is elérhetőek lesznek a mintegy ötvenezer előfizetővel rendelkező cég ügyfelei, így sokkal inkább a nem túl távoli jövőre való felkészülést jelenti. A 6-os szabvány bevezetése ellenére az IPv4 várhatóan soha nem fog eltűnni.
Az újfajta internetcímeket Magyarországon az akadémiai, kutatói és felsőoktatási szcénában viszont már három éve teljes értékű szolgáltatásként érhető el 500 hazai intézményben, körülbelül 700 ezer felhasználó számára - derül ki a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) adataiból. Az akadémiai gerinchálózaton 2003-ban kezdték meg az IPv6 bevezetését kísérleti jelleggel, a teljes körű bevezetés pedig 2005 végére lezárult. A hazai kereskedelmi internetszolgáltatók ugyancsak az elmúlt években kezdték meg az IPv6 bevezetését, néhol már szolgáltatásként, máshol kísérleti jelleggel.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.