Gazdátlanok lesznek a jövő adathegyei

Vágólapra másolva!
Az emberiség a gazdasági válság dacára rendületlenül termeli a digitális adatokat, amelyek mennyisége másfél évente megkétszereződik, miközben azok tárolására, kezelésére és felügyeletére egyre kevesebb pénz és munkaerő áll rendelkezésre - derül ki az IDC legfrissebb jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A világot sújtó gazdasági válság miatt szinte minden területen csökkenést tapasztalunk, talán az egyetlen terület, ahol a növekedés nem váltott csökkenésbe, az az új digitális tartalmak létrejötte. Az emberek továbbra is fényképeznek, telefonálnak, e-maileznek, blogolnak videókat rögzítenek és töltenek fel videomegosztókra. A vállalatok továbbra is minden keletkező adatmorzsájukat rögzítik, a kormányok pedig továbbra is egyre több információt szeretnének biztonságban tárolni. A digitális televíziózás terjedésével és a megfigyelő kamerák seregeinek hadrendbeállításával is növekszik az igény a digitális adatok tárolására.

Az IDC felmérése szerint a gazdasági válság 2008 végére tehető kirobbanása óta nem hogy csökkent volna az áramló és tárolandó adatmennyiség, hanem ha kicsivel is, de nőtt az előző évben előrejelzett 16.000.000 gigabájthoz képest- miközben szinte mindenki az IT kiadások visszafogására kényszerül.
A következő négy évben a világon keletkező digitális adatok várhatóan a jelenleg is tárolt mennyiség ötszörösére nőnek, miközben a világ teljes informatikai költségvetése körülbelül 20 százalékkal nő.

A megnövekvő adatmennyiség tárolására pusztán a rendelkezésre álló tárolókapacitás fizikai növelése várhatóan nem lesz elegendő, ha figyelembe vesszük, hogy az adatközpontok területe véges, a tárolóeszközök működtetése és hűtése pedig nem kevés energiát vesz igénybe. Az IDC becslése szerint egy adatközpontban elhelyezett merevlemez energiaellátása például évente 36 dollárba kerül. A megoldást a tárolókapacitások optimálisabb kihasználása jelentheti, amit többek közt az adatok tömörítésével, a duplikátumok eltávolításával lehet elérni.

A keletkező adatmennyiségen belül a titkosítást és biztonságos tárolást igénylő adatok aránya is növekedni fog. Az IDC szerint 2012-re 850 millió felhasználó fog vásárolni az interneten s minden tranzakciójuk titkosítandó, biztonságosan tárolandó adatot jelent. A jelenleg szenzitívnek minősített adatok aránya a teljes keletkező adatmennyiségben körülbelül 30 százalék, ez 2012-re várhatóan 45 százalékra nő majd, ami a jelenlegi biztonságos tárolókapacitás másfélszeres növelését teszi szükségessé.

Jelentős átalakulás előtt áll a hálózati infrastruktúra is - jelenleg jellemzően valamilyen központi szerver irányából áramlik adat sok-sok kliens felé, melyek jóval kevesebb adatot küldenek a szerver irányában.
A különböző adatgyűjtő és megfigyelő eszközök terjedésével azonban arra is fel kell készülni, hogy a szerverek irányába is megfelelő gyorsasággal juthassanak el az adatok.

Az IDC szerint az IT terület előtti kihívások leküzdése akkor lehetséges, ha a jelenleginél sokkal szorosabb együttműködés alakul ki az üzleti élet szereplőivel, a számítógépes adatok biztonságos tárolása érdekében egész szervezetekre és akár ügyfelekre is kiterjedő egységes szabályzást vezetnek be, illetve meggyorsítják a különböző virtualizációs technológiák bevezetését