Szervezett formában kezdtek pornóvideókat feltölteni az ismert videómegosztóra nagy számban két másik szájt összeszövetkezett felhasználói, a YouTube pedig nehezen boldogul a nem odaillő tartalmak eltávolításával.
Az Ars Technica beszámolója szerint a vicces videók mellett korhatáros, nem csak pornográf, hanem gusztustalan tartalmakat is publikáló eBaum's World szájton, illetve a 4chan nevű fórumon toboroztak közreműködőket a "pornó nap" néven is emlegetett akcióhoz. A 4chan aktív tagjai nemrégiben a Time magazin online szavazását árasztották el, és voksaikkal a világ legbefolyásosabb emberévé tették a Moot néven is ismert Christopher Poole-t, a fórum alapítóját. Legújabb akciójuk keretében az volt a céljuk, hogy a számtalan felnőtteknek szánt videó egyidejű feltöltésével a YouTube-on végzett keresések találatait elárasszák pornóval. A Google tulajdonában lévő videomegosztóra ugyanis arra a felhasználási feltételek értelmében nem lehet feltölteni ilyen jellegű tartalmakat.
A YouTube-on alapvetően nem lehet pornófilmeket nézegetni, ám a hét közepén végrehajtott akciójuk során a fent említett felhasználók olyan mennyiségű felnőtt-tartalommal árasztották el a videómegosztót, hogy azon a hétköznapi felhasználók is könnyen szexfilmekre akadhattak. Természetesen a klipek leírásában a feltöltők semmiben sem utaltak arra, hogy pornó lenne látható az adott felvételen, azokat teljesen semleges tartalmakként - például tinizenekar klipjeként, ételreceptként - tüntették fel, ráadásul a videók első 20-30 másodperce is nélkülözött mindennemű szexuális tartalmat, többek közt híradórészletet, interjút tartalmazott.
Ennek eredményeként a YouTube működtetői a szokásosnál jóval nehezebben boldogultak az oldalra feltöltött pornóvideók eltávolításával, ráadásul a már törölt videók előnézeti képei közül is sok elérhető maradt a rendszerben - számolt be az Ars Technica. Scott Rubin, a Google szóvivője az informatikai lapnak úgy nyilatkozott, a pornóvideókat már eltávolították, az előnézeti képek eltűnése azonban még napokba telhet. Ugyanakkor a lap arról is beszámolt, hogy a nem odaillő videók eltávolításában az üzemeltetők segítségére van az, hogy az akció elején számos videót ugyanazzal a címkével - például a Jonas Brothers amerikai fiúbanda nevével - láttak el, sokan pedig különböző fórumokon osztották meg sikeres pornófeltöltéseik linkjeit a világgal.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.