Saját képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP) az a svéd párt, amely legalizálná az internetes fájlcserét és a magánszféra védelmét tűzte ki célul. A politikai szervezet tagjainak száma a Pirate Bay működtetőinek első fokú ítélete nyomán jelentősen emelkedett.
A svédül Piratpartiet néven ismert pártot 2006-ban alakították meg azt követően, hogy az országban működő népszerű letöltőszájt, a Pirate Bay szervereit lefoglalták a hatóságok. A szervezet programja részeként egyrészt a helyi szerzői jogi törvény és a szabadalmi rendszer megreformálását tűzte ki célul, másrészt a magánszféra tiszteletben tartásának maradéktalan betartását sürgeti mind a világhálón, mind pedig az élet egyéb területein.
A kalózpárt a hétvégi EP-választásokon - az eredmények 99,9 százalékos kiértékelésekor vizsgált adatok alapján - a szavazatok 7,1 százalékát szerezte meg, így a tizennyolc svéd európai parlamenti képviselő közül legalább egyet ez a szervezet delegálhat majd. A fájlcseréléssel foglakozó TorrentFreak blog beszámolója szerint azonban ha elfogadják az EU működését megreformáló Lisszaboni Szerződést, a kalózok két képviselőt küldhetnek majd az európai parlamentbe.
A kalózpárt jelenleg a harmadik legnagyobb parlamenten kívüli politikai szervezet Svédországban, tagjainak létszáma idén áprilisban jelentősen emelkedett: ekkor ítélte a bíróság első fokon letöltendő börtönbüntetésre a Pirate Bay letöltőoldal működtetőit. Az ítélethozatal előtt a kalózpárt mintegy tizenötezer taggal rendelkezett, az ítélethozatal napján támogatóinak száma háromezerrel emelkedett, egy héttel később pedig már mintegy negyvenezer taggal bírt.
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Gazdag gyerek játéka az új Playstation zsebkonzol
Nyolcvanezer forintot kell kifizetnie annak, aki februártól az új, nagy konzolokat is megszégyenítő grafikára képes hordozható Playstation játékgéppel akar játszani. A ...
Teszten az új 3-as BMW
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Elsőként teszteltük itthon a 320d-t.
Gyenge lábakon áll a 2012-es világvége-jóslat
Évek óta terjed a jóslat: 2012. december 21-én eljön a világvége.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.