A Web 2.0 lett az egymilliomodik angol szó

Vágólapra másolva!
Az internetes termékek és szolgáltatások legújabb generációját jelentő Web 2.0 angol kifejezést nyilvánította az angol nyelv egymilliomodik szavává szerdán az angol nyelv használatát és fejlődését nyomon követő austini kutatóintézet, a Global Language Monitor (GLM).
Vágólapra másolva!

A GLM szakemberei folyamatosan pásztázzák a internetet új kifejezéseket keresve, s ha egy szót vagy kifejezést 25 ezer alkalommal használták a médiában, internetes közösségi fórumokon és egyéb helyeken, új szóként, kifejezésként ismerik el. A kutatóintézet szerdai közlése szerint a Web 2.0 kifejezése olyan szavakat előzött meg, mint a Jai ho, a noob vagy a slumdog. A 999.999-ik a hindi nyelvből ismertté vált Jai ho (győzedelmeskedj!) lett, amely a Gettómilliomos című Oscar-díjas film betétdalának is címe.

A 999.998. szó a noob, amely a videojátékosok világából származik, és a kezdő játékosokat illetik vele, jellemzően becsmérlően (eredete: newbie, vagyis újonc, zöldfülű, kezdő). A 999.997 szó a slumdog (szó szerint: gettókutya) is az Oscar-díjas film címéből vált ismertté, és a nyomornegyedekben élő gyerekekre alkalmazzák - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában.

Ázsiában születnek az új szavak

Az intézet becslése szerint az angol nyelv átlagosan minden 98 percben gazdagodik egy új szóval. Paul Payack, a GLM elnöke és fő szóelemzője egy korábbi nyilatkozatában rámutatott, hogy ilyen ütemben utoljára William Shakespeare korában bővült az angol szókészlet. Az angol szóalkotás egyik legtermékenyebb talaja Ázsia, ahol az angol a legnépszerűbb második nyelv. Elmondta, hogy manapság mintegy 1,53 milliárd ember beszéli az angolt anya-, pót- vagy üzleti nyelvként. Az angol az első valóban globális nyelv; korábban egyetlen nyelv sem terjedt el ennyire és nem tett szert ilyen befolyásra - mondta a szóalkotásokat 2003 óta figyelemmel kísérő intézet vezetője.

Paul Payack, a GLM vezetője azt is elmondta, hogy a szókészlet gyors bővülése ellenére egy átlagember kevesebb mint 14 ezer szót használ, és azok szókincsében sem szerepel több 70 ezer szónál, akik különleges nyelvi adottságokkal bírnak.

Sokan sületlenségnek tartják a dolgot

Más kutatók viszont nonszensznek minősítették a GLM kutatását, azt hangoztatva, hogy az angol nyelv szavainak pontos mennyiségét lehetetlen meghatározni, és nincs erre egységes mérték. "Azt hiszem, ez egyszerű csalás... Még csak nem is rossz tudomány. Ez nonszensz" - nyilatkozta Geoffrey Nunberg, a kaliforniai Berkeley egyetem nyelvészprofesszora a sajtónak a Reuters beszámolója szerint. Más kutatók egyértelmű szenzációhajhászásnak minősgítették a GLM publikációját.

"Ha meg akarjuk számolni a csillagokat az égen, először is azt kell eldöntenünk, hogy mi számít csillagnak, majd nekiállhatunk számolgatni. A mi kritériumunk eléggé egyszerű, és ennek alapján megszámlálhatók az angol nyelv szavai" - védte meg kutatási módszerét Payack. A GLM igazgatója azt is hozzátette: a legtöbb akadémikus szerint nagyon értékes munkát végeznek.