Leálltak a Street View-s autók Budapesten

Vágólapra másolva!
Miután az adatvédelmi biztos további kérdésekkel kereste meg a Google-t a budapesti utcákról készülő panorámafotókkal kapcsolatban, a cég úgy döntött, ideiglenesen leállítja a fotózást - értesült az Index.hu hírportál.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat áprilisban bejelentette, hogy megkezdi a budapesti utcák lefotózását a webes térképekre kerülő Street View (Utcanézet) képekhez, és nem sokkal ez után el is indultak a cég speciális kamerákkal felszerelt autói. A fotózás leállításáról viszont a cég nem tájékoztatta a közvéleményt, arra csak az Index.hu értesülései nyomán derült fény. Erről Jóri András adatvédelmi biztos tájékoztatta az újságírót.

Az ombudsman már május elején, a fotózás megkezdése után közölte: nem tisztázott, hogy mi az adatkezelés jogalapja a Google Street View és más, hasonló szolgáltatás esetében, így egyelőre mit kezdeni a keresőcég webes térképén elérhető panorámafotókkal, az Európai Unió folyamatban lévő vizsgálatának eredményeinek figyelembevételével alakítja majd ki saját álláspontját. Jóri tagja az Európai Unió 29-es Adatvédelmi Munkacsoportjának, amely jelenleg is vizsgálatot folytat a Google felhasználói körében egyébként népszerű Street View (utcanézet) szolgáltatásával kapcsolatban.

A Google szerkesztőségünkhöz is eljuttatott állásfoglalása szerint a cég jó előre megkereste az adatvédelmi biztost minden országban, ahol elkezdték a Street View-hoz a képek készítését, hogy legyen lehetőség az előzetes tájékozódásra és a szükséges kérdések feltevésére. Az internetes vállalat már tavaly felvette a kapcsolatot Jóri András hivatalával, amelyet egy nemrégiben lezajlot megbeszélés követett. A cég a fotózás felfüggesztésével kapcsolatban csak annyit közölt: ideiglenesen állították le az autókat, amíg az egyeztetés tart az adatvédelmi biztossal.

G. Szabolcs olvasónk képe
Street View-s autó a pesti forgalomban (olvasónk képe)

Az utcanézeti képek ellen máshol is tiltakoztak a jogvédők: Görögországban az ottani adatvédelmi biztos leállíttatta a fotózást, német kollégája pedig szeretne megbizonyosodni róla, hogy a nyersanyagot, amelyen az autók rendszámtáblái és a járókelők arcai el vannak homályosítva, nem tartja meg a keresőcég. A Google számára viszont fontosak lennének ezek a felvételek, mivel ezek segítségével tudják az esetleges hibás részleteket korrigálni. Még ezt megelőzően Angilában egy faluból a helyi lakosok kergették el a fényképezést végző autókat, Japánban pedig amiatt aggódnak, hogy a kamera túl magasan van, és nem csak utcaképeket készít, hanem a kertekbe, vagyis magánterületre is belát.

Arra, hogy az ideiglenes leállás veszélyezteti-e a Google budapesti Street View-val kapcsolatos terveit, egyelőre nem kaptunk választ. A cég a fotózás megkezdésekor csak annyit jelentett be: a panorámaképek pár hónap elteltével kerülhetnek majd fel a Google Mapsre, mivel ennyi ideig tart a feldolgozásuk, így akár a leállással együtt is tartható az eredeti ütemterv. Időközben a budapesti utcákat hasonló technológiával végigfotózó román Norc panorámaképei már felkerültek az internetre, ezeket a Norc.hu webcímen lehet végignézni.