Az internet többször is bedugult rövidebb-hosszabb időre, amint az emberek Michael Jackson halálhírének részletei után kutattak. A lassulás mellett olyan óriások is térdre kényszerültek a hirtelen megnövekedett forgalom miatt, mint a Twitter és a Google keresője.
A BBC tudósítása szerint milliók kaptak a találati lista helyett hibaüzenetet, amint az énekes nevére kerestek rá a Google rendszerében. A kereső úgy érzékelte, hogy rosszindulatú program támadta meg, hiszen abnormális mértékben megnőtt az egy időben azonos keresőszavakat beíró különböző felhasználók száma, ami a rendszer automatizált támadásának jele lehet. Nem csoda a téves riasztás, hiszen a keresések Top100-as listáján 50-nél is több foglalkozott a halálhírrel. Összehasonlításképpen, a szintén tegnap elhunyt Farrah Fawcett ugyanezen a listán csak 5 kereséssel szerepel. A Google szóvivője megerősítette a BBC-nek, hogy helyi idő szerint 14.40 és 15.15 között a Google News felhasználói nehézségeket tapasztalhattak.
Ennél is rosszabbul járt a Twitter, a hír megjelenése után nem bírta a túlterhelést és egy időre egyszerűen megállt. A szerverproblémák jelentkezése előtti időszakban a TweetVolume szerint közel hetvenezer bejegyzés tartalmazta az énekes nevét. Csütörtök reggel a közösségi médiaszolgáltatások forgalmát nyomon követő Trendrr szerint óránként százezer olyan bejegyzés született, amely Jackoval foglalkozott, ezzel beérve az iraki ellenzéki tiltakozás kitörésének napján, június 6-án a támogató twitek szaporaságát.
Kicsit másképpen ugyan, de szintén érintette a váratlan hír a Wikipedia Michael Jackson-szócikkét. A hír megjelenésekor valóságos átdolgozás-lavina indult el, olyan sokan akarták egyszerre szerkeszteni, az új fejleményekkel bővíteni az oldalt. Tegnap délután óta közel 400 módosítást végeztek az angol nyelvű szócikken.
A hálózati forgalmat monitorozó Keynote Systems pedig arról számolt be, hogy az olyan nagy híroldalak is lelassultak, mint az AOL, CBS, CNN, MSNBC és Yahoo - a hírek letöltésének ideje csütörtök délután közel a duplájára nőtt ezeken az oldalakon.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?