Az elmúlt tíz napban 18 ezer iráni töltötte le egy kanadai cég szoftverét, amelynek segítségével meg tudják kerülni az iráni kormány internetes cenzúráját - közölte a program fejlesztője, Rafal Rohonzinski.
Az internetes szabadság iránti vágy Iránban, Kínában, Burmában és más diktatórikus országokban is ahhoz vezetett, hogy egyre több olyan technológia terjed el, amelyek arra szolgálnak, hogy megkerüljék a hírportálok és közösségi online honlapok cenzúrák gátját. Rohonzinski szerint ez azt jelzi, hogy mennyire jelentős az emberek információ iránti éhsége, amikor próbálják megfosztani őket a hírektől - olvashatjuk a Yahoo-n.
Az irániakat feldühítette a közelmúltban megtartott elnökválasztás végeredménye, amelynek nyomán a keményvonalas Mahmud Ahmadinezsád továbbra is államfő maradt, és ennek olyan közösségi honlapokon adtak hangot, mint a Facebook, a Flickr, vagy a Twitter, illetve ezeken keresztül szervezkedtek és kommunikáltak is egymással. Emellett pedig a helyiek a választást követő tüntetésekről és összecsapásokról is feltöltöttek videókat a Youtube-ra és a hozzá hasonló portálokra.
Ugyanakkor Teherán egyre jobban igyekezte meggátolni a hírportálokhoz és szociális közösségi hálózatokhoz való kapcsolódást. A kanadaiak által kifejlesztett Psiphon ezt a cenzúrát képes megkerülni oly módon, hogy több ezer "lyukat" üt a számítógépek tűzfalába, új utakat nyitva a leblokkolt tartalom felé. Például ha egy felhasználó egy leblokkolt BBC honlapot akar megtekinteni, akkor a Psiphon egy új proxyt keres az oldal számára. Ha a cenzorok lezárják ezt az új lapot is, akkor a szoftver azon nyomban még egy újabb proxyt biztosít, egészen addig, amíg a cenzúra le nem száll a kérdéses honlapról.
Rohonzinski, aki terméküket "emberi jogi szoftvernek" nevezte el, nemrég segített lerántani a leplet egy olyan kínai központú internetes kémhálózatról, amely az amerikai kormány és magánfelhasználók számítógépeibe is beférkőzött. A GhostNet közel 1300 számítógépet fertőzött meg 103 országban, magas szintű politikai és gazdasági információkhoz hozzáférkőzve.
A számítógépes szakember azért érezte szükségesnek, hogy a Psiphon létrejöjjön, mert az önkényuralmi államokban egyre keményebben próbálják visszaszorítani az internetet, mint szabad médiumot. A szoftver bevetése után Teherán panaszt tett a kanadai kormánynál, amiért az "segíti az iráni felkelést" a Psiphon segítségével.
Rohozinski visszautasította a feltevést, hogy bármilyen kormány támogatta volna, de az kétségtelen, hogy az ügyfelei között a BBC és a Voice of America kormányzótanácsa is szerepeltek. Korábban az amerikai szenátorok azt is megígérték, hogy lehetőségeikhez mérten segítnek az iráni ellenzéknek feloldani az iráni híroldalak és a szociális internetes portálok cenzúráját.
(MTI)
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.