Többet warezolnak a férfiak a nőknél

Vágólapra másolva!
A kalózkodás mindig a férfiak passziója volt, akkor is, amikor még hajó kellett hozzá, és úgy tűnik a digitális korban is. A brit Telus kutatása szerint a férfiak sokkal többet warezolnak, mint a nők - adta hírül az Ars Technica.
Vágólapra másolva!

A Telus által megkérdezett, a letöltésben jártas férfiak fele sosem fizetett még zenéért vagy filmekért, míg nőknél ez az arány csak 28 százalék. A kétezer felnőtt megkérdezésével lezajlott vizsgálat eredményei szerint a válaszadók nagy hányada hiszi azt, hogy az internetről elérhető anyagok ingyenesek mindenki számára.

Még elkeserítőbb lehet a művészek számára, hogy a vizsgálatban résztvevők hatvan százaléka szerint az internetes letöltések után nem járna pénz, a tévékről és a filmesekről pedig kétharmaduk gondolkodott hasonlóan.

Nem riasztják el a letöltögetőket a warezolást tiltó jogszabályok sem. A válaszadók 59 százaléka ismerte a kalózkodásra vonatkozó jogszabályokat, felük pedig a következményekkel is tisztában volt. Ennek ellenére húsz százalék mondta azt, hogy jól ismeri a kalóz forrásokat. A fiatalok még tájékozottabbak, a 16-24 évesek között már 57 százalék azoknak az aránya, akik kívülről ismerik az illegális letöltési lehetőségeket.

A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok ismerete már nem ennyire egyértelmű. 25 százalék úgy gondolta, hogy az internetre feltöltött anyagainak szerzői jogai őt illetik, a többség szerint viszont a művek internetre kerülés után szabad a gazda, mindenki viheti, amit lát. A Telus kutatását összefoglaló Ars Technica hozzáteszi, hogy ha a saját tartalmairól így gondolkodik a többség, akkor mások anyagai sem számíthatnak nagyobb védelemre.