Könyvet a Google-ról öt perc alatt

Vágólapra másolva!
Öt perc alatt varázsol majd puhafedelű könyvet a Google kétmilliós digitális gyűjteményébe tartozó bármelyik műből az "Espresso Book Machine" (Eszpresszó Nyomda) névre keresztelt nagysebességű nyomdagép - a gép gyártója és az inernet-óriás közötti megállapodást csütörtökön jelentették be.
Vágólapra másolva!

Egyelőre a Google digitális könyvgyűjteményéből csak az a kétmillió kötet lesz kinyomtatható, amelyet már nem védenek szerzői jogok, azaz az első ízben 1926 előtt megjelent művek. Amennyiben azonban a jelenleg folyó bírósági jóváhagyás megszületik, mindazon könyv kinyomtatható, így végső soron újra kiadható lesz, amely új formában már nem hozzáférhető a piacon. (A szerzőket és jogtulajdonosokat anyagilag az online publikáláskor elégítenék ki). A Google becslései szerint ez további hatmillió kötetet jelent.

Azok a könyvek tehát, amelyeket a Google az elmúlt öt évben digitalizált, visszatérhetnek eredeti formájukba. "Az Eszpresszó Nyomda lehetővé teszi, hogy az emberek kézbe vehessenek olyan könyveket, amelyekből csak egy-két könyvtári példány van az egész Egyesült Államokban, vagy éppen egyáltalán nem hozzáférhető" - mondja Jennie Johnson, a Google szóvivője. A villámnyomda által készített könyvek ajánlott fogyasztói ára nyolc dollár (1500 forint) lesz, ám a döntést végső soron a kereskedőre hagyják. Minden eladott kötet árából egy dollár a nyomdagép gyártóját illeti, további egy dollár pedig a Google-höz kerül majd, amely bejelentette, jótékonysági célokra fordítja az így befolyt összeget.

A Google versenytársai és számos szakértő eközben erős kritikával illeti az amerikai cég terveit. Leginkább azt kifogásolják, hogy ha a Google a raktárakból már elfogyott, ám szerzői joggal védett könyvekre is megkapja a hatósági jóváhagyást, az monopol pozíciót biztosít a cégnek a szegmensben. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium jelenleg vizsgálja a monopóliumhelyzet kialakulásának esélyeit, előzetes állásfoglalása pénteken várható.